Az MSZP tiltakozik a Feneketlen-tó környékére tervezett lakópark ellen

Az MSZP tiltakozik a Feneketlen-tó környékére tervezett lakópark ellen, válaszokat vár az ügyben a XI. kerület fideszes polgármesterétől, valamint kezdeményezi az újbudai önkormányzat vagyonelemekkel foglalkozó bizottságának összehívását, és akár helyi népszavazást is tartana az ügyben - közölte Molnár Gyula szocialista pártelnök és Keller Zsolt, az MSZP XI. kerületi elnöke szerdán sajtótájékoztatón.
Keller Zsolt a XI. kerületi Diószegi utcában tartott tájékoztatón azt mondta: úgy tűnik, hogy Újbuda lett a "fideszes oligarchák új célpontja", hiszen a Kopaszi-gátra tervezett "Garancsi-féle" 120 méter magas toronyház után most egy másik Fidesz-közeli cég tervez 350 lakásos társasházat a Feneketlen-tó tőszomszédságába. Úgy vélte: a lakásszámot tekintve három és fél tízemeletes panelháznak megfelelő beruházás és a tervezett 500 parkolóhelyes mélygarázs élhetetlenné tenné a környéket, hiszen az itt lévő óvodák, iskolák, játszóterek már most is tele vannak. 
 
A politikus Hoffmann Tamástól, a XI. kerület kormánypárti polgármesterétől arra vár választ, hogy tudott-e erről a beruházásról, és ha igen, miért nem tájékoztatta a környéken élőket. Szerinte az is a kérdés, hogy a beruházás megfelel-e a kerületi építési szabályoknak, és ha nem, akkor tervezik-e azt módosítani. Keller Zsolt közölte: kérdéseit írásban is elküldte a polgármesternek, de még nem kapott választ. 
 
Jó lenne, ha a polgármester most az egyszer nem a "fideszes haverok", hanem az itt lakók érdekeit képviselné - jegyezte meg.
 
Molnár Gyula pártelnök közölte: azt kérte a helyi MSZP-frakciótól, hogy kezdeményezzék jövő hétre a vagyonelemekkel foglalkozó önkormányzati bizottság rendkívüli ülésének összehívását, de ha ez nem lesz sikeres, akkor szerinte meg kell vizsgálni azt a lehetőséget, hogy helyi népszavazás döntsön erről a fejlesztésről.
    
Hangsúlyozta: ez egy beépített, befejezett része a kerületnek, nem pedig fejlesztési övezet, itt nem lehet profitot maximalizálni, hanem az embereknek élhető környezetét kell biztosítani. Úgy vélte: most dől el, hogy Hoffmann Tamás polgármester "pártkatona, aki saját zsebre dolgozik", vagy valóban a kerület megválasztott önálló vezetője.

Az MSZP összezárt

2017-10-07 15:24

Kapcsolódó párttagok