Az összefogás győzelme azt bizonyította, hogy leváltható a kormány

Az MSZP szerint a szigetszentmiklósi időközi önkormányzati választás baloldali győzelme azt bizonyította, hogy összefogással leváltható a Fidesz-kormány.

Fotó: Végh Tibor (facebook)

Ladányi Sándor, az MSZP, a DK és az Együtt - a Korszakváltók Pártja jelöltje nyerte a szigetszentmiklósi időközi önkormányzati képviselő-választást vasárnap - közölte Pál Anita, a helyi polgármesteri hivatal jegyzői kabinetjének vezetője az MTI-vel.

A hivatalos eredmények szerint a település 8-as számú egyéni választókerületében Ladányi Sándor 359 szavazatot (52,03 százalék) kapott. A Fidesz-KDNP színeiben induló Keller Tamásné 201 szavazatot kapott (29,13 százalék), Horváth István (független) 64-et (9,28 százalék), Horváth Zsolt Károly (Jobbik) 34-et (4,93 százalék), Pádárné Bagoly Anna (LMP) 26-ot (3,77 százalék), míg Tóth Csaba (MAN - Magyar Autonóm Néppárt) 6-ot (0,87 százalék).
    
A választáson a szavazásra jogosultak 30,94 százaléka vett részt

Tóbiás József szocialista frakcióvezető-helyettes vasárnap este - a választás hivatalos eredményének bejelentése előtt - az MTI-nek azt mondta: a mostani "kétharmad-egyharmad" arányú győzelemmel azt az üzenetet küldték a jövő heti váci, és a szeptember 22-ei bajai időközi választás résztvevőinek, hogy "összefogással van esély a változtatásra".

Úgy fogalmazott, ez az esély most elindult, és ennek az összefogásnak az ereje 2014-ben leválthatja a jelenleg regnáló kormányt.

Közölte azt is, biztosak abban, hogy a győztes Ladányi Sándor személyében Szigetszentmiklós lakossága egy megbízható, szavatartó, az emberek szempontjait figyelembe vevő politikust választott az önkormányzat testületébe.