2012. május 09. 17:13

Az uniós tagságnak nincs alternatívája!

Magyarország jövője, gazdasági növekedése csak az Európai Unióban képzelhető el. Bármit sugalljanak nyíltan vagy burkoltan a magyarországi jobboldali pártok, véli az MSZP EP-delegációja. A magyar szocialista EP-képviselők egyetértenek abban, hogy csak egy megerősített, megreformált Európai Unió lehet versenyképes a világgazdasági versenyben. Még a nagy Németország is önmagában védtelen lenne. A képviselők az Európa-szerte minden évben május 9-én megünnepelt Európa-nap alkalmából nyilatkoztak. Ezen a napon arról emlékeznek meg az EU tagállamai, hogy 1950. május 9-én Robert Schuman francia külügyminiszter előterjesztette Európa újjászervezésére vonatkozó javaslatát. Ez volt az első lépés az Európai Unió megteremtése, az európai népek közti összetartás megerősítése irányába.

"Az EU jelenlegi válságának legnagyobb veszélye az, hogy az Unió többsebességessé válik, majd szétszakad. Sajnos ennek jeleit már most is észleljük, amikor a régi és az új tagállamok, az uniós költségvetés nettó befizetői és nettó haszonélvezői közti szolidaritás hiányát látjuk. Azt azonban nem szabad megengednünk, hogy a minket egyesítő, az egységes Európát létrehozó alapelvek - a szolidaritás, a felzárkóztatás, a közös versenyképesség, vagy az európai szociális modell - megkérdőjeleződjenek." - jelentette ki Tabajdi Csaba delegációvezető. "Ellentétben azzal, amit Orbán Viktor korábban nyíltan kimondott, újabban pedig cinikusan sugall, Magyarország számára nincsen élet az Európai Unión kívül. Intő jel lehet számunkra a Görögországot az EU-ellenes pártok térnyerése miatt fenyegető káosz." - hangsúlyozta Tabajdi Csaba.

Göncz Kinga aláhúzta: "Még a gyakorta unióellenes Orbán Viktor is elismerte: hazánk több mint évi ezermilliárd forint értékben részesül fejlesztési támogatásokban az EU részéről. Ez, és az uniós tagságunk miatt hazánk irányába megnyilvánuló bizalom több tízezer munkahelyet biztosít Magyarországon. Az Orbán-kormány azonban nem teheti meg azt, hogy míg ezekre a forrásokra igényt tart, intézkedéseivel és itthoni retorikájával kétségbe vonja és elutasítja azokat az alapelveket, amelyeket ma ünneplünk: a társadalmi szolidaritást, a demokráciát."

Herczog Edit kifejtette: "Az euróövezet válságának tartós rendezése még nincsen garantálva. Ehhez meg kell teremteni a közös valuta kötvénypiacát, az adósság-szolidaritást létrehozó eurókötvényeket, az Európai Központi Bankot igazi közösségi bankká kell tenni megerősített jogosítványokkal, lehetővé téve, hogy szerepet vállaljon a tagállamok adósságválságának kezelésében, mindezzel egyaránt garantálva a gazdaság és társadalom fejlesztését is. Nem a megtorpanás, hanem a haladás, nem a kevesebb, hanem a több Európa a jövőnk."

Gurmai Zita szerint a következő időszak egyik kulcskérdése az uniós döntéshozatal demokratikusabbá tétele lesz. "Bár az európai polgárok az olyan intézményeken keresztül, mint az Európai Polgári Kezdeményezés már ma is befolyásolhatják az európai döntéshozatalt, azt a mainál sokkal közelebb kell hoznunk hozzájuk. Csak így érhető el, hogy az európai polgárok lássák, mit jelent mindennapi életükben az EU: munkahelyeket, szociális biztonságot vagy például a szabad mozgás lehetőségét." - mondta a szocialista képviselőnő.