mszp.hu | Belföld | választás 2018
2017. február 16. 14:42

Polgármesterek Botka László mellett

Polgármesterek Botka László mellett
A 2018-as országgyűlési választásokra készülve eljött az ideje, hogy saját kezünkbe vegyük sorsunk irányítását. Elég az uram-bátyám világból, a feudális viszonyokból. Demokratára kell bízni az ország vezetését.
Támogatjuk Botka Lászlót, mert személye és programja garancia arra, hogy a lakóhelyünket érintő döntések csak a mi jóváhagyásunkkal születhessenek meg. Szeged polgármestereként megmutatta, milyen a cselekvő, hiteles, igazságosságra és egyenlőségre törekvő várospolitika - fogalmaz a Baloldali Önkormányzatok Közösségének (BÖK) felhívása, amelyhez 32 polgármester csatlakozott. 
 
A felhívásban a kormány központosítási politikájával szemben az önkormányzatiság alapelvének tiszteletben tartására szólítanak fel. A nemzet jövőjének biztosítékát abban látják, hogy Botka László legyen Magyarország következő miniszterelnöke.
 
***
 
FELHÍVÁS MINDEN DEMOKRATÁHOZ

Mi, Magyarország demokrata polgármesterei közösen állunk ki egy szolidáris és egyenlő Magyarországért, ahol tiszteletben tartják az önkormányzatiság alapelvét. Valljuk, hogy minden embert ugyanolyan jogok illetnek meg, bárhova is született az országban. Abban hiszünk, hogy a helyi ügyeket helyben lehet a legjobban megoldani.

Nem értünk egyet a kormány központosítási politikájával az önkormányzatiság leépítésével, a települési jogkörök folyamatos csökkentésével. Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a kormány kiüresíti az önkormányzatokat és kegyként osztogatja a fenntartáshoz nélkülözhetetlen forrásokat. A Fidesz terve, a magyar önkormányzatiság teljes felszámolása. Célja, hogy nélkülünk dönthessenek rólunk, otthonunk jövőjéről.
 
A 2018-as országgyűlési választásokra készülve eljött az ideje, hogy saját kezünkbe vegyük sorsunk irányítását. Elég az uram-bátyám világból, a feudális viszonyokból. Demokratára kell bízni az ország vezetését. Támogatjuk Botka Lászlót, mert személye és programja garancia arra, hogy a lakóhelyünket érintő döntések csak a mi jóváhagyásunkkal születhessenek meg. Szeged polgármestereként megmutatta, milyen a cselekvő, hiteles, igazságosságra és egyenlőségre törekvő várospolitika.
 
Értelmetlen tovább húzni az időt. Ne fecséreljük el energiáinkat arra, hogy egymással küzdünk közös ellenfelünk helyett. Botka László alkalmas kihívója Orbán Viktornak. Kérünk minden felelős demokratát, felelős városvezetőt, hogy Magyarország településeinek és lakóinak érdekében csatlakozzanak hozzánk. Támogassák tudásukkal és munkájukkal Botka Lászlót. Tegyünk meg mindent nemzetünk jövőjéért, hogy Botka László legyen Magyarország következő miniszterelnöke!
 
2017. február

Aller Imre, Kóny, polgármester
Bánhidi József, Annavölgy, polgármester
Bognár János, Igar, polgármester
Csabai Gyula, Boldva, polgármester
Csige Tamás, Hajdúdorog, polgármester
Fazekas László, Albertirsa, polgármester
Fehér László, Celldömölk, polgármester
Fekete Zsolt, Salgótarján, polgármester
Halmi József, Győrtelek, polgármester
Harasztia Attila, Csokonyavisonta, polgármester
Hiesz György, Gyöngyös, polgármester
Kéri Zoltánné, Csenyéte, polgármester 
Király László, Deszk, polgármester
Kislászló Csaba, Igrici, polgármester
Kovács István, Örkény, polgármester
Lassu István, Lábod, polgármester
Lerner Henrik, Szigetszentmárton, polgármester
Magyar József, Mezőszilas, polgármester
Marton Béla, Balatonfűzfő, polgármester
Máté Antal, Nyírbátor, polgármester
Molnár Péter, Újszász, polgármester
Pluhár László, Elek, polgármester
Radvánszky Judit, Nógrádszakál, polgármester
Rédai János, Kuncsorba, polgármester
Sódarné Varga Gyöngyi, Magyarbánhegyes, polgármester
Szabó József, Répcelak, polgármester
Szabó Zoltán, Nagykorpád, polgármester
Szentgyörgyi József, Halásztelek, polgármester
Szirbik Imre, Szentes, polgármester
Szitka Péter, Kazincbarcika, polgármester
Takács László, Alsógagy, polgármester
Takács László, Grábóc, polgármester
Tóth József dr. , Budapest XIII. kerület, polgármester
Tulbura Gábor, Tiborszállás, polgármester
Varró István, Tápiógyörgye, polgármester
Vécsi István, Ricse, polgármester