Pécsi Stop | Belföld | önkormányzat 2014 Pécs
2014. augusztus 14. 15:21

Bemutatta a jelöltjeit a pécsi baloldal

A szeles 48-as téren mutatkozott be az MSZP, az Együtt PM és több civil szervezet közös polgármester-jelöltje és képviselő aspiránsai. Kovács Ágnes az egészségügyből érkezett, és meggyógyítaná a város sújtó furcsa betegséget.
Fotó: Borbás Mátyás

Kovács Ágnes és a 19 képviselőjelölt a 48-as téren sorakozott fel. Kovács Ágnes elmondta: csapatával széles társadalmi réteget képviselnek. Nem csak mert két párt és több civil szervezet támogatja őket, élükön az ernyőszervezetként működő Forum Sopianae Egyesülettel. Azért is, mert van köztük orvos, közgazdász, szakszervezeti vezető és még számos szakma képviselője.
A polgármester-jelölt szerint a csapata ajánlata nyerő. Mint mondta: gyermekorvosként az emberek sok problémájával találkozik, amelyek megoldását a politikától várják, ezen is változtatni szeretnének.

A politika és polgárok között űr tátong, ráadásul a várost egy furcsa betegség rágja: amit a sajtóban olvasni és látni merőben eltér attól, amit az emberek tapasztalnak. Kovács Ágnes ezt is meggyógyítaná.

A programjukból idézve néhány elemet elmondta: a Fidesz-ÖPE koalíció által bevezetett ingatlanadót 65 négyzetméter alatt eltörölnék, és ingyenessé tennék az egészségügyi intézmények környékén a parkolást.

Gulyás Emil, az MSZP pécsi elnöke elmondta: kezdettől az volt a tervük, hogy szövetségben indulnak, még ha ez sajnos nem is lett teljes. Nyerni szeretnének, hiszen Pécsen a baloldali jelöltek tavasszal is közel álltak a győzelemhez.

Berkecz Balázs, az Együtt elnökségi tagja elmondta: ami Pécsen megy, az nem folytatható, változásra van szükség. Ebben megerősítette Molnár Géza, a Forum Sopianae Egyesület elnöke is.

A pécsi választási körzetek és a baloldali jelöltek:

1. Heid László
2. Belányi Lajosné
3. Kertész János
4. Sör Attila
5. Gulyás Emil
6. Papp Dezső
7. Both Vilma
8. Fajkis Ildikó
9. Hoffbauer József
10. Csonka Tibor
11. Molnár Géza
12. Gazdag István
13. Betlehem István
14. Schmuck Roland
15. Tóth Antalné
16. Korner Zsuzsanna
17. Hofekker Ferenc
18. Vilmos László
19. Ökrös Imre