Biztonságot és jólétet akart minden magyarnak Nagy Imre

A szocialista párt elnöke szerint Nagy Imre azért lett a forradalom miniszterelnöke, mert a nép tudta, hogy szabadságot, biztonságot és jólétet akart minden magyarnak  


Mesterházy Attila kedden Kaposváron, az MSZP Nagy Imre szülővárosában tartott ünnepségén hangsúlyozta, Nagy Imre egy volt azok közül, akik "a szocializmust emberségesen akarják, kevesebb áldozattal, több kenyérrel és szabadsággal, félelem és terror nélkül".


A politikus az 1956-os forradalom 57. évfordulójának előestéjén a mintegy ötszáz résztvevő előtt arról beszélt, hogy Nagy Imre azért vált történelmi hőssé, mert ezekért a célokért kész volt mindhalálig kitartani és áldozatvállalásával életben tartotta 1956 eszmeiségét az elnyomás hosszú évtizedeiben is. Mesterházy Attila úgy fogalmazott: "a rendszerváltásban teljesedett be '56 akarata, demokratikus köztársaság lett a hazánk."


A jelenről a szocialista politikus úgy vélekedett: "ma, 24 évvel a köztársaság kikiáltása után azonban a demokrácia és a köztársaság eszméi meggyengültek, a mai hatalom szemében csak az állam formáját jelenti a köztársaság, a tartalmát kiüresítették, és nem hagytak meg mást, csak annak a látszatát. Nem csak hazánk hivatalos elnevezéséből törölték a köztársaságot, hanem az életünkből is".

"A mai hatalom meglop, megfélemlít és megaláz, nem tűr ellenvéleményt" - jelentette ki az ellenzéki párt elnöke, hozzátéve: a szabadság vágya milliók számára beteljesületlen maradt a mai napig. "Márpedig a szabadságot csak az tudja megélni, aki meg is tud élni" - mondta, hangsúlyozva, hogy ezért ma minden korábbinál nagyobb szükség van a valódi, felelős és igazságos baloldali politikára.


Az MSZP elnöke szerint az baloldal történelmi küldetése és felelőssége nem változott, ma is az, hogy munkát, kenyeret , szabadságot és jólétet teremtsen mindenkinek.

"Mi magyar baloldaliak igazságos Magyarországot akarunk, olyat, amelyben a biztonság, a szabadság és jólét mindenkinek egyformán az osztályrésze (...), ezért mi mindenki Magyarországát akarjuk megteremteni, azt az országot, ahol nemcsak a kevés kiváltságos boldogul, hanem minden egyes ember" - hangoztatta Mesterházy Attila. Hozzátette: "mi nem hagyunk hátra senkit, nekünk mindenki számít". A segítségre szorulók közül kiemelte a nyugdíjasokat, akiket - mint mondta - minden lehetséges eszközzel védeni és támogatni fognak.

"Ma, amikor annyian a puszta megélhetésükért küzdenek, amikor szabadságunkat a kiszolgáltatottság, a bizonytalanság, a pénztelenség korlátozza, nem lehetünk elnézőek, nem lehetünk megalkuvók, ezért ma ugyanazt akarjuk, amiért '56-ban küzdött Nagy Imre, Bibó István, az összes baloldali szabadságszerető ember" - mondta Mesterházy Attila.


Úgy vélekedett: "azzal őrizzük legőszintébben a forradalom és a szabadságharc emlékét, ha szakadatlanul küzdünk egy igazságos, demokratikus, szabad magyar köztársaság megteremtéséért", hogy szabadságban, biztonságban, napról napra egy kicsivel jobban éljen minden magyar.

Nagy Imre öröksége az egész nemzeté, '56 pedig tanulságot hordoz mindenkinek - mondta Mesterházy Attila, hozzátéve: "arra emlékezteti a demokrácia híveit, és arra figyelmezteti a demokrácia ellenségeit, hogy a nép akaratával szemben a hatalmat nem lehet hosszú távon fenntartani".


Az MSZP kaposvári rendezvényén a résztvevők előbb Nagy Imre szülőházánál, majd a mártír miniszterelnök szobránál is megemlékeztek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról. Előbbi helyszínen Harangozó Gábor, a párt megyei elnöke, országgyűlési képviselő, a néhai miniszterelnök szobránál Mesterházy Attila mellett Pintér Attila, a párt kaposvári szervezetének elnöke is beszédet mondott.  

A kaposvári megemlékezés koszorúzással ért véget.