Boldog Karácsonyt, boldog országot!

Az ajándékokat már megvettük, a fenyő egyelőre még összekötözve várja, hogy feldíszítsük, de nem tudom kiverni a fejemből, amit az egyik hétvégi lapban olvastam: 2013 végén Magyarországon vannak óvodások, akik reggel még nem tudják, hol fognak aludni.

Iskolások, akiket tanáruk villamosjegy nélkül, „lógva” visz megnézni a Dunát, amiről éppen tanulnak, de még a partjára se nagyon jutnak el, pedig csak pár kerületre élnek tőle. Gyerekek, akik csak civil szervezetek jóvoltából esznek meleg ételt. Saját, az otthon melegét és biztonságát élvező lányom és fiam helyett most nekik kérek valamit.

Olyan országot, ahol minden gyerek tizennyolc éves koráig az iskolapadban ül, hozzáértő, türelmes, ha kell szigorú, de mindig szerető pedagógusok készítik fel az életre. Ehhez persze tisztességgel fizetett, oktatási szabadságukban, méltóságukban megerősített pedagógusok is kellenek, meg olyan tankönyvek, amelyekből nem a XIX., hanem a XXI. század levegője érződik.

Olyan országot képzelek el nekik, ahol a gyerekek akkor is áldásnak számítanak, ha szegény családban látták meg a napvilágot. Ahol a tágabb közösség, a társadalom és az állam is segít szüleiknek, hogy a családban senkinek ne kelljen éhesen lefeküdnie, legkevésbé a gyerekeknek. Egy pillanatra sem feledhetjük, hogy ezek a gyerekek jelentik Magyarország jövőjét. Nem csak a szerencsés családba születettek, hanem mindannyian, köztük a szegények, a cigányok gyerekei, a 3 „H”-sok, a halmozottan hátrányos helyzetűek is.

Ahhoz, hogy a társadalom segíteni tudjon, nem csak szándék és jó példa kell, hanem erő is. A gyereknek is az a legjobb, ha szüleinek van munkája, amiért becsületesen megfizetik. Ehhez szabályozott, de a maga törvényei alapján fejlődő piacra, felelősségteljes, ugyanakkor a saját számításukat is megtaláló cégekre, vállalkozókra van szükség. Nem olyanokra, akik egy összegben kiveszik vállalkozásuk teljes hasznát, hogy aztán a bankban, netán külföldön fialtassák, hanem olyanokra, akik egyre több munkahelyet teremtve terjesztik maguk körül a becsületes munka kultúráját. Politikai kegyből osztogatott, gyalázatosan fizetett közmunka, netán napocskarajzoló tanfolyamnak álcázott, megalázó alamizsna helyett modern, a globális világgazdasághoz kapcsolódó munkahelyeket szeretnék.

Persze ennek is vannak feltételei: kiszámítható gazdaságpolitika, hosszú távon is stabil adórendszer, fejlett távközlési és közlekedési infrastruktúra, modern technológia és az azt befogadni, elsajátítani képes, idegen nyelveket beszélő – nocsak, már megint az iskoláknál vagyunk! – munkaerő. Világszerte, a korábban messze leszakadt fejlődő országok jórészében is emelkednek a jövedelmek, még Amerikában is sztrájkot szerveznek a Wal-Mart áruházak vagy a gyorséttermek minimálbéren élő dolgozói. (Tudom, nekünk legyen mondva a 7.25–9.19dolláros, azaz 1600–2100 forintos minimális órabér! De a lényeg mégiscsak az, hogy már Obama elnök is a jövedelemkülönbségek csökkentését, a gazdagok fokozottabb társadalmi felelősségvállalását, magasabb kulcs szerinti adóztatását sürgeti.)

Felbukkant és Európában is élénk figyelmet keltett az alanyi jogon, tehát munka nélkül is járó minimáljövedelem bevezetésének gondolata. Ugyanis az emberiség, bárki bármit mondjon, nem a sötét középkor, hanem egy új, felvilágosult, a technológiai fejlődés áldásait a közjó céljaira fordító világ felé halad. Olyan országot szeretnék a magyar gyerekeknek, amelyik nem szembemegy ezzel a világgal, hanem az Európai Unió sikeres tagjaként az élén jár ennek a haladásnak.

Boldog Karácsonyt kívánok mindenkinek, főleg a gyerekeknek! Meleg ágyat, ünnepi vacsorát szegénynek és jólétben élőnek! Boldog országot, ahol ez nem csak álom!

Mesterházy Attila,
az MSZP elnök-frakcióvezetője