Népszava | nőkongresszus
2013. november 16. 10:35

Bukott nők

Na tessék. Megint a nőkkel van a baj. Folyton megbuknak. Mondták is a kereszténydemokraták a parlamentben, hogy még a hajléktalanságról is ők tehetnek. Merthogy elválnak, meg távoltartási határozatot kérnek az erőszakoskodó párjukkal szemben. És még van képük - igaz, a renitens férfiakkal együtt - megakadályozni a fővárosi önkormányzat munkáját, amikor az éppen a hajléktalanmentes övezetek kijelölésére készül, államférfiúi bölcsességgel.

Lehet, hogy az ország jobban teljesít, de csak a fele. A női fele folyton csak problémákat okoz. Egy-két héttel ezelőtt ez megint bebizonyosodott. A "bukott nők" magukkal rántották az egész országot. Tulajdonképpen Magyarország bukott meg, de természetesen a nők miatt. A Világgazdasági Fórum közzé tette legfrissebb felmérését, amelyből kiderült: az Európai Unióban ma Magyarországon a legrosszabb nőnek lenni, nálunk a legnagyobb a különbség a férfiak és a nők esélyei és helyzete között.

Az unión kívüli Európában is csak Albánia, Örményország és Azerbajdzsán vannak lejjebb. Ha még egy kicsit szorosabbra fonjuk az Azerbajdzsánnal való baráti szövetséget, amelyet a baltás gyilkos tett igazán meghitté, talán osztozhatunk velük egy még rosszabb helyezésen is. Hiszen tavaly óta máris hat helyet csúsztunk vissza. Még mielőtt a Világgazdasági Fórum is a nemzetközi baloldali összeesküvésben való részvétellel volna megvádolva, gyorsan közlöm, hogy pocsék helyezést értünk el egy hasonló célú ENSZ-rangsorban is.

A Fórum felmérésében mérték a nők lehetőségeit a gazdaságban, az oktatásban, részvételüket a politikai döntéshozatalban és egészségügyi ellátásuk színvonalát, mindezt az adott ország férfi állampolgáraihoz képest. A magyar végbizonyítványt elsősorban az húzta le, hogy nálunk a nők alig-alig férnek hozzá a valódi közéleti döntéshozatalhoz. Ebből a szempontból a 136 ország közül a 120-ikak vagyunk, még a nem a női emancipáció élharcosaként ismert Szaud-Arábia is előttünk jár.
Pedig a férfiak és nők közti esély- és vagyonkülönbségek világméretekben is elrémisztőek. Első látásra alig hihető, de az ENSZ összesített adatai szerint a világban végzett összes munka háromnegyedét a nők produkálják, míg a munkabérek egy tizede és az összvagyon 1 százaléka jut csak nekik.

Érthetővé válik a hátborzongató statisztika, ha tudjuk: számoltak a nem szervezett foglalkoztatásban történő háztartási, otthoni, a családi gazdaságban vagy a család önellátása érdekében végzett munkával és a harmadik világ kontinenseivel is. A mezőny tehát erősnek nem mondható, és mi még ebben is rosszul teljesítünk. A nők nálunk 17,6 százalékkal kevesebbet keresnek, mint az ugyanolyan munkakörben dolgozó férfiak. Ez nem valamiféle posztkommunista átok: Szlovéniában O,9 százalék, de Romániában is csak 8,8 százalék a különbség.

A hagyományos női szakmákban, a kereskedelemben, az egészségügyben, kirívóan alacsonyak a bérek, de legalább a pultoknál és bolti pénztárgépeknél dolgozó nőket - ha az a megtiszteltetés érte őket, hogy a CBA alkalmazottai lehetnek -, szabad idejükben még el is hajtják a békemenetre. Alacsony fizetésből aztán alacsony nyugdíj lesz, és noha a kemény munkában negyven évet lehúzott nők nyilván örülnek, hogy kedvezménnyel nyugdíjba mehetnek, az örömük jócskán leapad, ha a nyugdíj-szelvényen az összeget látják majd.

Magyarország ugyan több évtizede joggal büszkélkedik a GYES-sel, ám azzal már kevésbé dicsekedhetünk, hogy az új Munka Törvénykönyve csökkentette a munkavállaló nők jogait, az anyák védettségét. De ha egy nőnek kedve volna a Kerényi-féle illusztrációkkal ékesített Alaptörvény díszkiadását forgatni, hát attól sem lesz boldog. Lehet, hogy Magyarország Mária országa, de az biztos, hogy jóval kevésbé országa a hétköznapi, mai Máriáknak, Katalinoknak vagy Erzsébeteknek. Az Alaptörvény nem csak a gyermekvállalás feletti döntési jogukat korlátozná, ha véletlenül nem a hagyományos házasságban élnek, hanem élettársak, vagy egyedülálló anyák, végképp másodrendűvé fokozza le őket. Ha nem is "bukott nők", de minimum egy osztályfőnöki intő jár nekik, ahogy a Mikola által szent borzadállyal emlegetett szingliknek is.

Ilyen körülmények között ült össze Magyarországon a Nőkongresszus. Az "Egy milliárd nő ébredése" mozgalom vezetője, a Nőkongresszus díszvendége, Eve Ensler világossá tette: "minden félelem nélkül élő, felszabadított nő mellett felbukkannak a felszabadított és erőszakmentes férfiak, és az egész világ jobbá válik általuk". Éppen erről van szó. Intelligens férfinak is rossz olyan országban élni, ahol a macsóság a kulturális minta. A Nőkongresszusnak szóló üzenetében éppen egy férfi, Bárdos András fogalmazta meg: "Észre kell venni, hogy ez a szotyizós, köpködős, sörözős meccsnéző macsóvilág véget ért."

A hatvanas években Amerikában a nők jogaiért demonstrálók kelléke volt a "Szabadság Kuka". A nők alárendeltségét jelképező tárgyakat dobálták bele: felmosórongyot, konyharuhát, szoros fűzőt, műszempillát, és mi tagadás, az általam is kedvelt kozmetikai szereket is. A púdert és a szemfestéket nem dobnám ki. De ezt a bizonyos otromba, agresszív és nagyképű macsó politikai kultúrát igen. Hol a magyar Szabadság Kuka?

Lendvai Ildikó országgyűlési képviselő