mszp.hu | Győr
2016. július 01. 12:35

Csalódottak vagyunk és dühösek

Csalódottak vagyunk és dühösek
A diplomaosztó hatalmas ünnep a tanulmányaikat befejező diákoknak és a kibocsátó egyetemeknek is. A jól elvégzett közös munka örömünnepe. Sopronban, az ország egyik legrégebbi egyetemén ebbe az örömbe keserű üröm vegyült. Az ünnep pillanataiban sem tudta leplezni csalódottságát Dr. Faragó Sándor rektor, aki tanévzáró köszöntőjében arról beszélt, hogy nagy reményeket fűztek az állam által kinevezett kancellárok működéséhez, de csalódniuk kellett. Számukra a valóság karok elveszítését, folyamatos anyagi bizonytalanságot hozott. Ők még ebben a helyzetben is a jövőt építik, amiért megérdemlik a tiszteletünket.
Mit érdemelnek azonban azok a kormánypárti politikusok, akik ölbe tett kézzel nézték és asszisztálták végig a Nyugat-Magyarországi Egyetem szétverését? A szocialista kormányok alatt évekig tartó aprólékos, körültekintő munkával, az egyetem vezetésének víziója, szervező és tudományos munkája eredményeképpen létrejött a több korábbi felsőoktatási intézményt integráló nagy Nyugat-Magyarországi Egyetem. Ennek most vége. Győr és Szombathely nyert, Sopron hatalmas veszteséget szenvedett. Már korábban is figyelmeztettünk az egyetem súlyos, fizetésképtelenség határát súroló anyagi nehézségeire. Kormánypárti politikusok csak tagadtak, sőt, minket vádoltak szokás szerint. Ez lett a vége. Az egyetem a túlélésért küzd. Súlyos személyes felelőssége van ebben Fodor Tamás polgármesternek, és a mindenható szerepében máskor szívesen tetszelgő soproni országgyűlési képviselőknek. A több évszázados egyetemi hagyományaikra oly büszke soproniakkal együtt ezt nem felejtjük, és nem bocsátjuk meg nekik.
 
Kránitz László
megyei elnök​

Kapcsolódó párttagok