mszp.hu | Belföld | közlemény | Honvédelem
2016. április 25. 17:37

Döntések a belügyi és a honvédelmi tárca javaslatairól

Döntések a belügyi és a honvédelmi tárca javaslatairól
Az MSZP minden olyan javaslatot kész támogatni, ami a jogállamiság elveivel összhangban, az alkotmányos garanciák érvényesítése mellett alkalmas a magyar emberek biztonságának növelésére. Az MSZP ezért vett részt a szakmai javaslatokat tartalmazó belügyminisztériumi tervezetről szóló tárgyalásokon, és ugyanezért maradt távol az alaptörvény módosításáról szóló, pusztán politikai célokat szolgáló honvédelmi minisztériumi tervezetről tartott egyeztetésektől.
Az MSZP-frakció hétfőn megvitatta az Országgyűlés elé kerülő tervezeteket. A frakció úgy döntött, hogy a még nyitott szakmai kérdések rendezésére módosító javaslatot nyújt be a Belügyminisztérium terrorellenes törvénycsomagjához, és ennek elfogadásától teszi függővé a törvényjavaslat támogatását.
 
Ugyanakkor a frakció azt is kimondta, hogy az MSZP továbbra sem fog részt venni a Honvédelmi Minisztérium alaptörvény-módosításának tárgyalásában, mert az sokkal inkább a Fidesz politikai céljait, semmint a magyar emberek biztonságát szolgálja. Ráadásul az a Belügyminisztérium törvényjavaslatának esetleges elfogadása után okafogyottá is válik.
 
MSZP

Valahol Európában!?

2017-12-12 12:47