vs.hu | Belföld | vs.hu interjú
2013. december 27. 09:43

„Egy dologról fog szólni a választás” – Interjú Botka Lászlóval

A MSZP választmányának elnöke kétharmados győzelmük esetén sem írna az ellenzék nélkül új alkotmányt. Szegedi polgármesterként azt sem zárja ki, hogy listás második helye dacára később mégis városvezető maradjon. Nagyinterjú.

Bajnai Gordon azt nyilatkozta, hogy egy év múlva miniszterelnök lesz. Ön szerint is?

Egyetérthetünk azzal, hogy megvan a kormányváltó többség Magyarországon. A következő hónapok feladata, hogy ezek a választópolgárok elhiggyék: le lehet váltani Orbán Viktort. Másrészt meg kell tudnunk őket győzni, hogy jobb lesz, ha újra baloldali kormány jön létre Magyarországon. Az MSZP mindenképpen jövőorientált kampányt fog folytatni. Lényegében az élet minden területén, minden ágazat számára szakmailag megalapozott programot is készítettünk az elmúlt évben. Az országot járva pedig azt tapasztalom, hogy az emberek döntő többsége nem dől be a kormányzati propagandának, és tisztában van azzal: rosszabbul él, mint négy éve.

És önök elhiszik, hogy le lehet váltani a Fideszt? MSZP-s politikusok nyilatkozták, hogy a párt már 2018-ra készül.

Ez csak a kormánypárt reménye lehet. Tisztában vagyunk azzal, hogy legnagyobb demokratikus ellenzéki pártként mi tudunk alternatívát nyújtani a Fidesz-kormánnyal szemben. Erre készült az MSZP stratégiája, erre készült a választási programunk, és erre készülünk a választási kampányban is.

Nem gyengíti az esélyeiket, hogy nincs egy közös miniszterelnök-jelölt?

Idén tavasszal, mikor elkezdtük a tárgyalásokat az együttműködésről, a választmány egyhangúlag döntést hozott: közös miniszterelnök-jelölt, közös listás- és egyéni képviselőjelöltek kellenek. Az Együtt indoka az volt a kettős lista és a közös 106 jelölt mellett, hogy az ő választóik többsége nem korábbi MSZP-szavazó. Tehát szerintük jóval több választót lehet két listával bevinni a kormányváltásba. Abban egyetértettünk, hogy ezt a választást nem lehet listán megnyerni. Ahhoz ragaszkodtunk tehát, hogy a 106 egyéni körzetben legyen közös jelölt.

Akkor feladták annak a reményét, hogy közös miniszterelnök-jelölt legyen?

Az MSZP közös jelöltet akart, de elfogadtuk az Együttel kötött választási szövetséget. Politikában persze soha nincs olyan, hogy soha. Most arra készülünk, hogy ebben a felállásban indulunk.

Fotók: Vs.hu/Kozma Zsuzsi

Tovább a teljes interjúhoz >>>