mszp.hu | Belföld | önkormányzat 2014 Hajdúdorog
2014. szeptember 28. 01:01

Egy közösségnek az ereje a leggyengébb emberén keresztül méretődik meg

Tóbiás József, az MSZP elnöke is besegített a hajdúdorogi keleti utca járdaépítésénél Csige Tamás polgármesternek és segítőinek.

„Mi más dolgunk lenne, mint példát mutatni városvezetőként, politikusként” – kezdte beszédét Tóbiás József a betonozást követő utcafórumon.

Az MSZP elnöke elmondta, ő személy szerint abban a közösségben bízik, amelynek tagjai, ha eldöntik, hogy változtatni akarnak, ha eldöntik, hogy közösen akarnak építkezni, akkor képesek összekapaszkodni, és nem azt keresik, ami szétválasztja, hanem azt, ami összeköti őket.

Egy közösségnek az ereje a leggyengébb emberén keresztül méretődik meg – fogalmazott Tóbiás József hozzátéve, hogy a baloldal dolga képviselni a „gyenge láncszemeket”, a védtelen embereket, akik közösségre, támogatásra, védelemre és biztonságra várnak.

Csige Tamás, a város polgármestere szerint az ilyen alkalmakkor, amikor meg lehet mutatni a közösség erejét, a képességet az összefogásra, azért, hogy a járdák megépüljenek, kiderül, hogy a „mi képviselőjelöltjeink nemcsak beszélnek arról, hogy tenni szeretnének a városért, hanem a tetteikben mutatkozik meg, hogy nekik valóban csak Hajdúdorog számít”.