Elég a szegényüldözésből!

A fideszes hajléktalanüldözés alaptörvény-ellenességének kimondásával tegnap az Alkotmánybíróság helyreállította a jogállam egyik tartóoszlopát.

Az MSZP és számos civil szervezet, valamint az ombudsman persze már előre jelezte: a hajléktalanság büntethetővé tétele nemcsak embertelen, jogellenes is. Elsőként Kocsis Máté józsefvárosi polgármester tette büntethetővé a hajléktalanságot, majd számos fideszes önkormányzat követte a példáját, végül a helyi rendelkezéseket tavaly ősszel a parlament "fülkeforradalmi" többsége törvényi szintre is emelte.

A gazdaságot az elmúlt két és fél évben recesszióba döntő Fidesz a reálbéreket csökkentette, miközben a gazdagoknak kedvező egykulcsos adót csak a szociális juttatások megnyirbálásával tudja fenntartani. A szegényellenes hangulatkeltésre azért van szüksége, mert politikája egyre jobban elszegényíti az országot.

Az ócska és demagóg propaganda azonban Józsefvárosban is megbukott. Kocsis Máté szegényellenes népszavazása érdektelenségbe fulladt, tehát feleslegesen költött a kerület 30 millió forintot a jogellenes referendumra. A közterületek rendje ettől még persze fontos. Ám ezt a jelenlegi szabályokkal is lehetne érvényesíteni. Önmagában is büntethető cselekmények miatt minden utcán élő embert bűnözővé minősíteni nem megoldás, hanem embertelenség.

Egyetértünk az Alkotmánybírósággal: a hajléktalanság szociális probléma, ezért azt a szociális ellátórendszerben kell kezelni, nem pedig büntetéssel. Nagyobb erőfeszítéseket kell tenni a lecsúszás megakadályozására, a szociális ellátás fejlesztésére és a hajléktalanok társadalomba való visszavezetésére is. A megbukott szegényellenes népszavazás után Józsefvárosban szocialista nyomásra javult a helyzet.

A kerület a szociális lakbéreket befagyasztotta, és a bérlők adósságrendezési szabályai is úgy változtak, hogy kevesebb ember válik hajléktalanná. Hasznos a hajléktalanok visszailleszkedését segítő LÉLEK-program is.

Ideje, hogy Magyarország mentesüljön a szegényüldöző hangulattól és az azt gerjesztő politikusoktól. Azoktól, akik a szegénység ellen nem, csak a szegények ellen akarnak tenni.

Komássy Ákos,
az MSZP józsefvárosi elnöke