mszp.hu
2015. január 20. 14:13

Elhunyt Dr. Kötő József

A Magyar Szocialista Párt megrendülten búcsúzik Dr. Kötő Józseftől, a romániai magyar kultúra és közélet jeles személyiségétől, színháztörténésztől, egyetemi tanártól, a román Oktatási és Kutatási Minisztérium egykori államtitkártól, az RMDSZ korábbi parlamenti képviselőjétől. Az egész magyarság életében betölthetetlen űrt hagyott távozásával, hiszen általa páratlan társadalmi érzékenységgel, elkötelezettséggel megáldott, szakmájához alázattal, igényességgel és szeretettel közeledő embert veszítettünk el. 

Kötő József 1939. augusztus 8-án született Kolozsváron. A nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban érettségizett 1956-ban, magyar szakos tanári oklevelet a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen szerzett, ugyanott doktorált 1984-ben. Zsobokon általános iskolai tanár volt, majd húsz éven át a Kolozsvári Állami Magyar Színház irodalmi titkára, 1986-1990 között igazgatója. 1991-től egyetemi előadótanár, a Magyar Tudományos Akadémia Testületi tagja volt.

Az RMDSZ társadalomszervező titkára, majd művelődési-, oktatási-, vallásügyi ügyvezető alelnöke; 2005-től az Oktatási és Kutatási Minisztérium államtitkára volt. 1998 és 2008 között elnöki tisztséget töltött be az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület élén.

Fotó: MTI/Haáz Sándor