2012. augusztus 24. 13:01

Erzsébet-program: kiszorultak a rászorultak

Semmi sincs rendben az Erzsébet-programmal. Azok a rászorulók, akinek tényleg ez lett volna az egyetlen lehetőség a nyaralásra, nem tudták igénybe venni, vagy csak sok esetben ”kényszerből” mentek bele, mert már nem volt lelkierejük visszamondani.

A nyári üdülés idején a tervek szerint hárommilliárd forintért 75 ezren kaphattak volna üdülési lehetőséget, ám éppen a legrászorultabbak szorultak ki a körből. A minisztériumi ötletelők azonban úgy szabályozták az igénylést, hogy az érdeklődők csak azután kaptak szálláshely ajánlatot, ha előre befizették az önrészt. Így alakult ki az a lehetetlen helyzet, hogy mindenki akkor szembesült a szálláshelyek – időközben jelentősen megdrágult – áraival, amikor már betervezte a nyaralást. A legnehezebben élők ekkor döbbentek rá, nem lesznek képesek kifizetni az utazás mellett a szállást is.

Hogy milyen csalódás lehetett ez a nehéz szociális és anyagi helyzetben lévő gyermekeknek – de bármely családtagnak – ne is firtassuk, ám néhány kérdésre szeretnék világos választ kapni, az Emberi Erőforrások Minisztériumától, és Balog Zoltán miniszter úrtól.

Az igénylők közül hányan tudták befizetni az önerőt? Hányan igényelték vissza a befizetett pénzt, amikor rájöttek, hogy mégsem képesek megengedni maguknak az utazást? A több mint 75 ezer családból végül hányan vették igénybe a pihenést az Erzsébet-program keretein belül?

Bangóné Borbély Ildikó,
az MSZP elnökségi tagja