mszp.hu | Segítünk!
2017. január 12. 16:11

Ételosztás Kecskeméten

A kecskeméti MSZP-nél már 7. esztendeje hagyomány, hogy az ünnepek elmúltával is gondolnak a rászorulókra. Az idei évben sincs ez másképp, több alkalommal osztanak meleg ételt a város különböző pontjain.

Mint azt Király József, az MSZP országos elnökségének tagja elmondta, a Fidesz kommunikációjával szemben óriási mértékben nőtt a szegények száma 2010 óta. Tapasztalják ezt az év minden időszakában, de a zord téli hónapok során jön a legtöbb megkeresés, hogy ruhára, bútorra, tartós élelmiszerre lenne szükségük az embereknek. Kihangsúlyozta, hogy ezen a helyzeten csak úgy tud változtatni a társadalom, ha a 2018-as választáson egy új kormány kezébe adják az ország sorsát.

A kecskeméti ételosztásokról Dobos József kecskeméti elnök elmondta, hogy szomorú tapasztalataik szerint a 150-200 adag sem elég olykor. Az MSZP országos akciójához csatlakozva 2017-ben először január 14-én lesz karitatív akció, a Mezei utcai Közösségi Háznál 11:30-tól. Ezt követően, január 21-én a Széchenyivárosi kispiacon, egy héttel később pedig a Rávágy téren osztanak meleg ételt a rászorulóknak.

Segítünk! 2016

2016-12-29 12:43

Kapcsolódó párttagok