eszon.hu
2015. december 19. 13:31

Ételt osztott az MSZP Miskolcon

Ételt osztott az MSZP Miskolcon
Villámgyorsan elfogyott az a 200 adag babgulyás, amit az MSZP osztott szét a rászorulók között pénteken.

Kétszáz adag babgulyást osztottak ki a rászorulóknak az MSZP miskolci aktivistái, politikusai – köztük dr. Varga László és Gúr Nándorországgyűlési, Káli Sándor megyei önkormányzati, illetve dr. Simon Gábor, Bartha György, Fodor Zoltán miskolci önkormányzati képviselők – pénteken Miskolcon, az Újgyőri főtéren, a volt Vasas Művelődési Ház melleti közterületen.

Az ételosztás része annak a hagyományos karácsonyi karitatív akció-sorozatnak, amelyet az MSZP több mint húsz éve szervez.

Az eseményről szerdán tartottak sajtótájékoztatót. Ott elhangzott: az MSZP egyik legfontosabb alapértéke a társadalmi szolidaritás. Ezért az ételosztás, a Baloldali Nőtagozat ezért szervez évente több alkalommal is ruhagyűjtést a rászorulóknak, s ezért csatlakozott a miskolci MSZP a Vöröskereszt ételgyűjtő akciójához is. Ez utóbbi lényege, hogy más helyszínek mellett az MSZP Corvin utcai székházának falára is felszereltek egy dobozt, ahová az adományozók egész évben tartós élelmiszereket helyezhetnek el, azok pedig, akik rászorultak kivehetik onnan az adományokat. Elsősorban a környéken lakók, illetve az MSZP aktivistái gondoskodnak arról, hogy lehetőleg mindig legyen valami a szekrényben.

Az igazi megoldás persze az lenne, ha minél kevesebben nélkülöznének a városban, az országban: az MSZP – ahogyan dr. Varga László szerdán fogalmazott – 2016-ban is e cél eléréséért politizál majd.