mszp.hu | Belföld, Külföld | közlemény | Európai Unió
2017. június 23. 12:43

Európa az egységben hisz, Orbán az egyeduralomban

Európa az egységben hisz, Orbán az egyeduralomban
Világos üzenetet fogalmaztak meg az európai tagállamok vezetői a kétnapos, brüsszeli csúcstalálkozójukon: a közösségünket érő kihívásokra csakis egységes és kooperatív válaszok adhatóak. Örömteli, hogy némi késlekedés után a tagországok végre összehangolják és megerősítik a védelmi együttműködéseket, valamit létrehozzák a közös védelmi alapot, összehangolják a katonai kapacitásokat. Európa csak akkor erős és biztonságos, ha egységes és együttműködő; szemben azzal az illiberális politikával, amely gyengíteni igyekszik az uniót.
Orbán Viktor számára üzenetértékű az is, hogy a francia elnök után immár a jobboldali, keresztény-konzervatív német kancellár Angela Merkel is megerősítette: azoknak az uniós tagországoknak, amelyek nem tartják be a szabályokat, viselniük kell ennek összes politikai következményét. Európa ugyanis – szemben Orbán felfogásával - egy értékközösség, nem pedig egy megrakott svédasztal, ahonnan mindenki saját kedve szerint szedhet a közös javakból.
 
A Fidesz elnöke bármennyire is szeretné önmagát erős és példaértékű európai vezetőnek mutatni, láthatóan egyedül maradt az unió-ellenes víziójával. Hiába üzeni Macron francia elnöknek, hogy „új fiúként” még sokat kell tanulnia, valójában Orbánnak kellene észrevennie, hogy elfordult tőle a világ és ő az a megkopott szavatosságú populista, akit elsöpör majd az együttműködésre épülő politikai forradalom. Európa ugyanis az egységben hisz, míg Orbán az egyeduralomban. Magyarország jövője pedig egy erős és együttműködő Európában van. Botka László egy év múlva helyére teszi a becsületünket és érdekeinket az európai közösségben.
 
Ujhelyi István,
az MSZP alelnöke, EP-képviselő

Kapcsolódó párttagok