mszp.hu | Belföld | igazgató közlemény
2014. október 01. 14:15

Ezúttal a Fazekast dávidenikősítették

Kikényszerített lemondása után néhány nappal máris sikerült új állást találni Dávid Enikőnek: sajtóhírek szerint ezúttal a Fazekas Utcai Általános Iskola vezetőségébe nevezték ki, ahol éppen az igazgatóhelyettesi posztot kapta meg. Mondhatnánk: ezúttal ezt az iskolát dávidenikősítették.

Miért ilyen nélkülözhetetlen ez a nyugdíjkorhatár elérésétől alig félévnyire álló ének-zene szakos tanárnő? A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja által nyilvántartott üres álláshelyek legfrissebb listájában nemcsak, hogy ének-zene szakos tanári állást nem kínálnak Miskolcon, de egyetlen tanárt sem keresnek. Fiatal pedagógusok százai képtelenek elhelyezkedni, a hatalom mégsem nekik ad munkát: inkább mindig beerőltetik valahová azt a tanárt, aki eddig már két intézménynek sem kellett.

A magyarázat egyszerű: a jelenség az Orbán-Kriza rezsim egyik legfőbb jellemzője, tulajdonképpen éltetője. Állások osztogatása hatalomból, barátoknak, haveroknak, párttársaknak, leginkább teljesen érdemtelenül. A kinevezéseknél a szolgalelkűség és a szakmai analfabétizmus kifejezetten előnyt jelent.

A másik oldalon ott a megfélemlített többség, a közszolgák, a befenyített város- és országlakók, az elkeseredett emberek.

Minden erőnkkel azon vagyunk, hogy október 12-én ez a megfélemlített és elégedetlen többség elmenjen szavazni, s adja vissza végre Miskolcot a miskolciaknak.  

az MSZP miskolci szervezete