Felszólította az Európa Tanács a Fidesz-kormányt, hogy függessze fel a civileket megbélyegző törvényjavaslatot és a lex CEU-t

Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése ma különleges, úgynevezett sürgősségi eljárásban vitatta meg, és fogadott el határozatot a civilek megbélyegzésével és a CEU-t veszélyeztető törvénymódosításról. A nagy többséggel, néppárti szavazatokkal is elfogadott határozatában a lex CEU végrehajtásának, illetve a civileket megbélyegző törvényjavaslat parlamenti tárgyalásának felfüggesztésére szólított fel. Egyúttal mindkét aggályos törvény vizsgálatára felkérte a nagytekintélyű szakértői testületét, a Velencei Bizottságot.

Most a Fideszen múlik: teljesíti-e a feketén-fehéren megfogalmazott demokratikus elvárásokat, vagy ismét szembemegy az európai szövetségeseivel és saját pártcsaládjával is?

Az óriási többséggel elfogadott határozat korántsem csupán jogi, technikai kifogásokat fogalmaz meg. A Fidesz még a saját pártcsaládjába tartozókat sem tudta meggyőzni arról, hogy orosz mintára nem a civilek megbélyegzése, és a CEU ellehetetlenítése a célja.

Az eddig folytatott kettős beszéd végérvényesen lepleződött. Immár minden, a demokrácia és a szabadságjogok mellett elkötelezett európai vezető előtt világos, mi történik Magyarországon. Strasbourgban és Brüsszelben ugyanazt várják a magyar kormánytól, amit a Budapest utcáin tüntető fiatalok: Orbán Viktor fejezze be az európai értékeket cinikusan tagadó, illiberális ámokfutását!

Harangozó Gábor
országgyűlési képviselő, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének tagja

Kapcsolódó párttagok