mszp.hu
2016. június 23. 14:44

Fidesz kormányzás alatt nemcsak a diákok búcsúznak az iskoláktól?

A megyében több olyan önkormányzat van, aki vállalta, hogy iskolafenntartó lesz. Véleményem szerint a pedagógussztrájkra reagálva az állam bosszúból úgy válaszol, hogy kijelenti, a vegyes rendszer nem működik, és hibást keresve az önkormányzatokra hárítja az okokat – jelentette ki múlt heti sajtótájékoztatóján Halmi József.

Visszautasítjuk, hogy az önkormányzatok a hibásak, a vegyes rendszerben működő oktatási rendszer kapcsán – fogalmazott az MSZP megyei alelnöke. A megyében nagyon sok önkormányzat maradt iskolafenntartó, főként nagyobb települések, és városok, akik maximálisan helytálltak az iskolák működtetésében. Amikor még csak önkormányzatoké voltak az iskolák, láttam, - mind megyei képviselőként, mind polgármesterként - hogy politikai színezet nélkül, az elsődleges feladatának tekintette minden önkormányzat az intézmények fenntartását – folytatta.

Az állam rosszabb gazda, mint az önkormányzat. Szolidaritási adót kívánnak bevezetni az önkormányzatok felé, de félő, hogy a szolgáltatás minősége ettől még nem fog változni. Az önkormányzatok az ott élő embereket szolgálják, az ott élők intézményeiért dolgoznak, és mindent megtesznek a megfelelő működtetésért. Mindezek alapján átgondolásra javasolta a megyei képviselő az elfogadott törvénymódosítást, és a tervezett átalakítást.

Kapcsolódó párttagok