mszp.hu | Belföld | Budapest egészségügy kórházak
2016. június 07. 16:13

Folytatódik az ámokfutás a budapesti egészségügyben

Folytatódik az ámokfutás a budapesti egészségügyben
A Fidesznek sokadik nekifutásra sem sikerült megértenie, hogy a budapesti polgárok megkérdezése és a szakemberek bevonása nélkül nem lehet tisztességes egészségügyi ellátórendszert létrehozni.
Az új szuperkórház helyét úgy jelölték ki az Etele téren, hogy nem vették figyelembe: a tér a város több pontjáról, köztük a II. kerületből is csak több tíz kilométeres utazással közelíthető meg. Ráadásul onnan néhány percre helyezkedik el a korábban felfejlesztett Szent Imre Kórház, amelynek ugyanakkor a kormány nem szán kiemelt szerepet.
 
Elfogadhatatlan, hogy a kormány el akarja venni a budapestiektől a Szent János és a Péterfy Sándor utcai Kórházat – két olyan intézményt, amelyeknek a felújítására és modernizációjára lenne szükség. Nonszensz, hogy a János Kórházat működő kórházként bezárják, az egykori OPNI-nak pedig kórházi szerepet szánnak, miközben nehéz megközelíthetősége továbbra is alkalmatlanná teszi erre.
 
Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a kormány figyelmen kívül hagyja a budapestiek véleményét, holott a fővárosi emberek összesen naponta 18 milliárd forintnyi adót fizetnek be az államkasszába. Követeljük, hogy az új fővárosi kórházi koncepció kialakításába vonják be a budapestieket! Annak érdekében, hogy ennek érvényt szerezzünk, az MSZP aláírásgyűjtésbe kezdett.
 
Horváth Csaba
a Fővárosi Közgyűlés MSZP-s képviselői nevében
 
Őrsi Gergely
a Szövetség a II. kerületért - Kerületünk az otthonunk frakcióvezetője