Hagyja békén a kormány a budapestieket!

Forduljon a Gazdasági Versenyhivatalhoz (GVH) a főváros vezetése, mert "nem lehet véletlen", hogy a korábban kalkuláltnál csaknem ötven százalékkal magasabb árajánlatok érkeztek a 3-as metró felújítására kiírt tenderen - mondta Horváth Csaba, az MSZP fővárosi képviselője pénteken sajtótájékoztatón, Tarlós István főpolgármester percekkel korábban tett kijelentéseire reagálva.

Hetvenmilliárd forintról van szó - jelentette ki a politikus, azt hangsúlyozva, hogy ebből a pénzből a teljes járműcserét meg lehet valósítani, esetleg a vonalat Káposztásmegyerig meghosszabbíthatják, de jutna arra is, hogy felújítás helyett lecseréljék a biztosítóberendezéseket, megoldhatják az állomások akadálymentesítését. Mint mondta, elfogadhatatlan helyzet, hogy főpolgármesteri utasítástól függ, jár-e éppen a metró.
    
Horváth Csaba közölte, ha a kormány hajlandó többletköltséget vállalni, akkor újra kell gondolni, hogy ez a tender alkalmas volt-e arra, hogy a budapesti 3-as metró felújítását megfelelően szolgálja. Hozzátette, a kartellgyanú beigazolódása esetén új eljárást kell kiírni, viszont az három hónap alatt végigvihető.
    
Kiemelte: ha viszont a városvezetés hibázott és alulárazta a projektet, akkor le kell vonnia a személyi konzekvenciákat és gondoskodnia kell a pótforrásokról.

Tarlós egyedül maradt

2017-09-29 15:02

Kapcsolódó párttagok