nol.hu | Belföld | publicisztika
2014. július 02. 16:33

Hazaváró, haza-váró

„Ébren tart egy álom. Túl vagy száz határon. / Elfogyott a regiment, és kész. Berlin, Párizs, London, hol nem vagyunk otthon? / Menni vagy épp maradni nehéz?” (részlet Geszti Péter „Hungarian in Europe” című szerzeményéből)

Keserűen hallgattam Geszti Péter egyik legutóbbi szerzeményét, amelyet – gondolom – a külföldön dolgozó magyar fiatalok egyfajta himnuszának szánt, benne karcos, fanyar és nagyon igaz mondatokkal. Az elmúlt években látványosan és

fájdalmasan felgyorsult a magyar fiatalok kivándorlása az országból. Gazdasági menekültként özönlenek külföldre, hogy puszta megélhetésüket biztosítani tudják, hogy kilátástalan, motiválatlan és javíthatatlannak tűnő élethelyzetüket – kihasználva Európa nyitottságát – legalább átmenetileg megváltoztassák. Hátrahagyva szülőket, rokonokat, szeretteket.

 A GKI Gazdaságkutató egyik korábbi elemzése megállapította, hogy a kivándorlás a gazdasági válság után és mérhető módon 2010 után gyorsult fel. Egy több helyen is hivatkozott Kopint-Tárki-felmérés szerint 2010-ben még körülbelül hatvanezerre tették a gazdasági menekültek számát, ez a szám 2012-ben már meghaladta a kétszázharmincezret, a legfrissebb adat szerint pedig mára közel hatszázezren dolgoznak külföldön. Ez azt jelenti, hogy az elmúlt években rapid módon tízszeresére nőtt a kivándorlás. Több mint félmillióan – többségük fiatal pályakezdő – érzik úgy, hogy a hazájukban nem tudnak boldogulni. Ez az újkori Magyarország egyik legnagyobb tragédiája. Egy modern Trianon.

 Orbán Viktor miniszterelnök nemrég a parlamentben a külföldön dolgozó magyar fiatalok százezreivel kapcsolatban azt mondta: szó sincs gazdasági menekültekről, hiszen ezek a fiatalok „az életkoruknak megfelelő, nagyon komoly kalandot vállalnak azzal, hogy elmennek dolgozni, és idegenben próbálnak helytállni”. Ráadásul, emelte ki, közel kétmilliárd eurót haza is utalnak a családjuknak, ezzel erősítve a magyar gazdaságot, amiért köszönet illeti őket. Cinikus, érzéketlen, közönyös beszéd. Aki azt mondja, hogy a magyar fiatalok százezrei pusztán kalandvágyból mennek külföldre, pusztán kalandvágyból takarítanak szállodákban közgazdászdiplomával, pusztán az „életkoruknak megfelelő” kihívásnak tesznek eleget, amikor csak Skype-on láthatják a családjukat, az egyértelművé teszi: nem érdekli ezeknek az embereknek a sorsa. Mert, ezek szerint, egyáltalán nem érti a helyzetüket, nem érti a problémáikat.

Üzenem Orbán Viktornak és Magyarországnak: több tiszteletet a hazánkból elmenekült fiataloknak! Segítsünk nekik hazajönni! Teremtsünk olyan országot, olyan európai környezetet, amelyben tényleg csak a kalandvágy viszi messzire fiataljainkat! Egy felelős kormány olyan Magyarországot és Európát akar építeni, ahol a fiatalok az értelmes élet lehetőségét találják. Ahol a tettre és munkára kész fiatalok támogatást, nem pedig lenézést és pökhendi legyintést kapnak az államtól. Olyan Magyarországot kell építenünk, ahol minden pályakezdő megtalálhatja a számítását, ahová érdemes hazatérni, vállalkozni, családot alapítani. Ahol élni és halni kell, de azért megélni is lehetséges.
hirdetés

A külföldön dolgozó több mint félmillió magyar érdekeivel és életével senki nem törődik. Nincs érdemi képviseletük, amely segítené a mindennapjaikat. Brüsszeli képviselőként, a most megalakult új Európai Parlament tagjaként fontos vállalásom, hogy a következő időszakban megteremtem a gazdasági emigráns magyarok uniós szintű érdekképviseletét. Mert szükségünk van egy „Hazaváró-programra”. Szociáldemokrata politikusként kötelességemnek érzem, hogy megfelelő jogsegélyszolgálattal, online és élő kapcsolattal, valós érdekvédelmi támogatással segítsem azokat, akik a magyar államban elveszítették bizalmukat és jövőképüket. Európai képviselőként vállalom, hogy a „Hazaváró” keretében konkrét, hazatelepülést elősegítő programokat és ösztöndíjakat fogok uniós szinten kidolgozni, megteremtve benne például a hazájukban vállalkozni kívánó fiatalok kedvezményrendszerét. Vallom, hogy újra hat hónapig – és uniós szinten – kell garantálni az álláskeresési járadék folyósítását, például a magyar kormány gyalázatos 90 napos korlátozásával szemben. Vallom, hogy forrásbővítésre és megerősítésre szorul az ifjúsági garanciaprogram, mert annak sikeres megvalósításához Magyarországon a következő hét évben alig tizenötmilliárd forint áll csak rendelkezésre. A magyar kormány ugyanis ehelyett inkább stadionokra, felcsúti aszfaltozásra vagy éppen esküvői mobiltelefon-tolvajok felkutatására költi a pénzt. Törekedni kell arra, hogy képzési és támogatási programokkal megvalósuljon a huszonöt év alatti fiatalok teljes foglalkoztatottsága Európában. Nem hagyhatjuk veszni fiataljainkat, saját jövőnket.

Én, az MSZP európai parlamenti képviselőjeként többek között erre vállalkozom. Mert, igaza van Gesztinek: „kell hogy legyen egy hely, ahol élni igen, de halni még nem kell”.

Ujhelyi István európai parlamenti képviselő