mszp.hu
2016. január 07. 09:16

Hazug párt, hazug kormányának újabb intézkedései

Halmi József, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei polgármester az igazságtalanul elosztott rendkívüli önkormányzati támogatásokról tartott sajtótájékoztatója után, újabb kormányzati igazságtalanságokat ismertetett a megye nyilvánossága előtt.

Beszélt a téves kiutalásokról, amit az önkormányzatok felé tettek az év végén, miszerint több milliárd forintot utaltak el rossz helyre az országban. Ebből is látszik a gazdátlan rendszer rossz működése. Ha más területen ilyen bakit csinálna egy munkatárs, nem biztos, hogy másnap mennie kellene dolgozni. – mondta.

3.1 milliárd forintot csoportosítottak át az önkormányzatok gyermekétkeztetésre szánt költségvetéséből, - vette észre a december 29-i közlönyben Bangóné Borbély Ildikó, országgyűlési képviselő és hozta napvilágra, hogy sportcsarnokokra és sportlétesítményekre költik Hódmezővásárhely, Monor és Alcsútdoboz településeken ezt a pénzt. Amit Tállai államtitkár úr azzal indokolt, hogy az önkormányzatok nem igényelték.

„Hazugság!” – fejtette ki újra véleményét Halmi József, Győrtelek polgármestere, hiszen nem is tudták az önkormányzatok, hogy van fennmaradó, igényelhető 3.1 milliárd forint a gyerekétkeztetésre még elkülönítve.

A téli szünetben a gyermekétkeztetésre az államkincstár nem tudott forrást biztosítani az önkormányzatoknak, de arról akkor sem esett szó, hogy az említett 3.1 milliárd forintból ez fedezhető lenne – folytatta Halmi József. Ehelyett hűség alapon egyes önkormányzatok felé elosztották más, a kormánynak szívéhez állóbb területre a gyermekétkeztésben maradt pénzt.

Felháborító, hogy országgyűlési képviselők politikai döntései alapján történnek szakmai kérdésekben döntések, és azért kerülhet egy település jobb vagy rosszabb helyzetbe, mert annak vezetője vagy testülete esetleg nem a kormányzópárt színeiben tetszeleg.

Csókos, pofapénznek tartotta Halmi József a rendkívüli önkormányzati támogatás keretében történt elosztást is, ami ellen Ő személy szerint tiltakozni fog  – mondta. A szabolcs megyei polgármester a formáját tiltakozásának még fontolgatja, de reméli fognak hozzá csatlakozni más települések vezetői is, bár tisztában van azzal, hogy félelem van az országban a polgármesterek között is. Félnek a későbbi még kevesebb támogatás odaítélésétől.

Követeljük, hogy az önkormányzatiság önkormányzatiság legyen, és ne szín szerint különböztessék meg a településeket – fogalmazott. Hiszen MSZP-s polgármesterként is szolgálom és segítem a velem nem azonos politikai nézetűeket. Ha ugyanezt tennék magasabb szinten is, nem kellene hazugságokról és igazságtalanságokról sajtótájékoztatókat tartanom – mondta Halmi József.

Az önkormányzatoknak szánt pénzt költsék az önkormányzatokra, a gyerekétkeztetésre szánt pénzt pedig költsék a gyermekek étkeztetésére.  Zárszóként igazságos és rászorultság elven működő kormányzati elosztást kívánt a magyar állampolgároknak Győrtelek polgármestere.

Kapcsolódó párttagok