Hiába vették el a jogokat, sztrájkok fogják megrendíteni a Fidesz-kormányt

Hiába vették el a jogokat, sztrájkok fogják megrendíteni a Fidesz-kormányt
A magyar dolgozó embereknek vissza kell kapniuk az érdemi sztrájk jogát, amit a Fidesz-kormány elvett tőlük! Ez nem csak azért aktuális, mert február 18-át a Nemzetközi Szakszervezeti Szövetség a sztrájk napjává nyilvánította, hanem mert egyre nyilvánvalóbb: a Fidesz embertelen és igazságtalan rendszerének eltörléséhez is megalkuvás nélküli sztrájkok sorozatára van szükség.

Nem véletlen, hogy a Fidesz elsőként 2010-ben a sztrájktörvényt módosította úgy, hogy gyakorlatilag szinte lehetetlenné váljon mindenfajta érdemi munkabeszüntetés.  Az elégséges szolgáltatások szintjét olyan magasan határozták meg, hogy a sztrájk érzékelhetetlen legyen, és a munkabeszüntetés jogellenességének fogalmát is jelentősen kibővítették. Az Orbán-kormány ezzel engedelmes alattvalóvá akarja tenni a magyar dolgozó emberek egyre elégedetlenebb tömegét.
 
A magyar sztrájkhelyzet mostanra robbanás közeli állapotban van. A jelenleg tartó miskolci sztrájkon kívül bizonyítja ezt az is, hogy sztrájkra készülnek a pedagógusok, a közlekedési dolgozók, a vasutasok, sztrájkolni fognak a tanáraik mellett kiálló diákok, vagyis gyakorlatilag az egész ország lázad a Fidesz-kormány ellen.
 
Amennyiben a Fidesz nem bővíti sürgősen a munkabeszüntetés törvényi lehetőségeit, a dolgozó emberek társadalma fogja ezt kikényszeríteni!
 
Lukács Zoltán,
az MSZP alelnöke, frakcióvezető-helyettes

Kapcsolódó párttagok