2012. július 25. 10:27

Holdingos jutalmak: hazudott a polgármester

Öt teljes nap telt el azóta, hogy Magyarország legnagyobb példányszámú napilapja közétette: az állítólagos polgármesteri tiltás ellenére 34 millió forintot osztott ki prémiumként a Miskolc Holding igazgatótanácsa kilenc felsővezető között.

Azóta a Holding szánalmas magyarázkodásán túl érdemi lépés nem történt, a miskolci városvezetés, amely a prémiumosztogató embereket kinevezte, mélyen hallgat, s még az MSZP felszólítása ellenére sem meneszti a 34 millió forint sorsáról döntő embereket.

Ez egyetlen dolgot jelent: Miskolcon nincs prémium- és jutalomstop, a Holding igazgatóságának döntése dr. Kriza Ákos polgármester tudtával és beleegyezésével történt. Dr. Kriza Ákos ebben az ügyben is hazudott a miskolciaknak.

Földesi Norbert,
az MSZP miskolci önkormányzati frakcióvezetője