Járjon adókedvezmény a bérkülönbséget csökkentő cégeknek!

Az MSZP kormányra kerülése esetén adókedvezményt biztosítana azoknak a nagyobb cégeknek, amelyeknél a menedzsment keresete nem haladja meg a dolgozói átlagkereset hétszeresét - jelentette be Botka László, a szocialista párt miniszterelnök-jelöltje szombaton Budapesten.

Az ellenzéki politikus a Societas Baloldali Ifjúsági Mozgalom szervezésében működő Kiss Péter Szabadegyetem ülésén hangsúlyozta: az MSZP egy gyökeresen új baloldali politika és stratégia kialakítása nélkül menthetetlenül belecsúszik az ellenzéki összefogásról szóló "politikai pótcselekvésbe", és annak ellenére sem lesz képes a kormányváltásra, hogy az emberek többsége azt szeretné.

Botka László közlése szerint ezért sok újszerű, a korábbi kormányzásaik alatt nem látott javaslattal állnak majd elő. Ezek egyike a bérkülönbségek csökkentésére irányul majd, mivel általános európai trendnek látják, hogy rendkívül megnőtt, akár ötvenszeresére is emelkedett a "melósok" és a menedzsmentek bérezése közötti különbség.

Az MSZP politikusa emellett szorgalmazta egy szigorú bérplafon bevezetését a közszolgálati vezetők körében.

Botka László mintegy harminc fiatalból álló hallgatósága előtt ismételten kijelentette, hogy az MSZP-t tartja Orbán Viktor kormányfő és a Fidesz egyetlen kormányzóképes alternatívájának. Megjegyezte ugyanakkor, hogy az ajtaja továbbra is nyitva áll minden változást akaró politikai és civil szervezet előtt, mert pontosan tudja, a választási győzelemre akkor van a legnagyobb esély, ha a demokratikus baloldal egyetlen jelöltet indít a 106 egyéni választókerület mindegyikében.

A szocialista politikus elmondta, a rendszerváltás után 18-19 évesen csatlakozott az MSZP-hez, amikor a párt népszerűségét 7 százalékon mérték és nem gondolták volna, hogy két éven belül kormányra kerülhetnek. Szerinte ezért a mostani választásokat sem szabad lefutottnak tekinteni, és erről győzte meg az utóbbi időszakban tartott országjáró körútja is, amelyen elmondása alapján több ezer olyan csalódott választóval találkozott, akik akár néhány hónap alatt is képesek lehetnek nem várt politikai átrendeződést előidézni.

Botka László kiemelte, most jött el az a pillanat, amikor helyre kell állítani az ország demokratikus berendezkedését, európai elkötelezettségét és igazságos működését.

A magyar emberek döntő többsége ugyanis a mindennapokban megélt igazságtalanságokat látja a legnagyobb problémának - mondta, kifejtve, hogy azok ott vannak a munkahelyeken, ahol "lényegében megszüntették a munka törvénykönyvét", az oktatási rendszerben, ahol "új kasztrendszert épít ki a Fidesz", az egészségügyben, ahol csak az számít, "kinek mennyi pénze van", valamint az előremenetelben, ahol nem a teljesítmény és a tudás, hanem a politikai lojalitás számít.

Botka László szólt arról is, hogy szerinte a magyarok többsége az Európai Unióban és "nem a putyini Oroszországban" képzeli el a jövőjét, a kormány pedig nem mond igazat, amikor túlzott baloldalisággal és liberalizmussal vádolja Brüsszelt, mert az uniós intézményekben korábban még soha nem volt annyi konzervatív, illetve kereszténydemokrata vezető, mint most.

Megemlékezés a Campuson

2017-07-22 17:45

Kapcsolódó párttagok