mszp.hu | Belföld | parlament vasárnapi zárva tartás
2016. március 07. 15:42

Jogtipró-díj Orbánnak! – országgyűlés

Bőrfejű verőlegények a választási irodában, a Városliget beépítése, háziorvosok, fonódó villamos, helikopterbeszerzés és a letelepedési kötvények. Ülésezett a parlament.

Jogtipró-díj Orbánnak!

Harangozó Tamás frakcióvezető-helyettes Jogtipró-díjat adott át Orbán Viktornak hétfői napirend előtti felszólalás után. Orbán Viktor miniszterelnök csupán méltatlannak nevezte azt a helyzetet, hogy Nyakó Istvánt bőrfejű verőlegények akadályozták meg a vasárnapi boltzárról szóló népszavazási kezdeményezés benyújtásában, miközben a kormány, a rendőrség és az ügyészség sem tett semmit – jelentette ki a politikus.

Harangozó Tamás kifejtette: a miniszterelnök által „méltatlannak” nevezett helyzet azért jöhetett létre, mert a Fidesz 2012-ben eltörölte az addig meglévő népszavazási törvényt, és elfogadta a miniszterelnök által „szerencsétlennek” nevezett szabályozást.

Mint mondta, világossá vált, nem az MSZP tehetetlenkedik, hanem egy egész rendszer mesterkedik azon, hogy ne lehessen népszavazást tartani.

El akarják hitetni egy országgal, hogy két hét alatt nem tudnak azonosítani egy tucat bőrfejűt, akikről a teljes magyar sajtó és a választási iroda kamerarendszere is felvételeket készített? Illetve hogyan történhetett, hogy Gulyás Mártonnal és társaival szemben, akik plakátokat helyeztek el az NVI épületén, hogy tiltakozzanak az ott történtek miatt, mindjárt egy fél alosztálynyi rendőr intézkedett és bűncselekmény miatt folyik ellenük az eljárás, „Tibikiéket meg azóta sem látta senki”? – kérdezte az MSZP képviselője.

A politikus szerint amíg a felelősöket nem kerítik kézre és Kubatov Gábor szerepét nem tisztázzák, őt el nem távolítják a Fidesz alelnöki és pártigazgatói posztjából, addig jogosan gondolja azt egy ország, hogy Orbán Viktor személyes utasítására meg kellett akadályozni a vasárnapi boltzárról szóló népszavazást, ezt az utasítást pedig Kubatov Gábor a Fradi Security-hez köthető verőlegényekkel hajtatta végre. Ez a látszat, és ezt eddig senki nem cáfolta – tette hozzá.

Harangozó Tamás elmondta: szükség van új népszavazási törvényre, de erről csak akkor lehet beszélni, ha kiderül, mi is történt a demokrácia fekete keddjén a választási iroda épületében, így Orbán Viktornak és kormányának nincs morális tőkéje tárgyalni a jövőben népszavazási törvényről mindaddig, amíg nem tisztázódik esetleges érintettségük.

Felszólalása végén Orbán Viktornak Jogtipró-díjat adott át Harangozó Tamás.

Jogtipró díj Orbán Viktornak

Oszd meg te is, hadd lássa mindenki, ahogy Harangozó Tamás jogtipró díjat adott át Orbán Viktornak a Parlamentben, így emlékeztetve a Fidesz-KDNP képviselőit arra, hogy mihez adják a nevüket, amikor tétlenül nézik, ahogy bőrfejű verőlegények akadályozzák meg a vasárnapi boltzárról szóló népszavazást.

Közzétette: MSZP – 2016. március 7.

A többség elutasítja a Városliget beépítését

Tóth Csaba a Városliget tervezett átalakításáról beszélt, jelezve: egy közvélemény-kutató cég felmérése szerint a megkérdezettek túlnyomó többsége elutasítja a terület beépítését. A kormány továbbra is ragaszkodik az új városligeti épületekhez? - kérdezte.

A vásárosnaményi kistérségben egy ügyeletes háziorvos jut több mint 30 ezer emberre

Tukacs István arra hívta fel a figyelmet, hogy a vásárosnaményi kistérségben egy ügyeletes háziorvos jut több mint 30 ezer emberre.

Pályázatot írtak ki az ó- és középkori szakképzés kutatására

Heringes Anita azt kifogásolta, hogy kiírtak egy olyan 8 millió forintos pályázatot, amelynek során az ó- és középkori szak- és felnőttképzést kutatnák.

Sok a probléma a budai fonódó villamossal

Kiss László a budai fonódó villamos III. kerületi tapasztalatairól beszélt, több problémára is felhívva a figyelmet, így például a megállók "hullámzó felszereltségére" és sok a torlódásra.

Mikor lesz valóban élmény a vasúton utazás?

Bangóné Borbély Ildikó a közlekedéspolitikai államtitkártól várt választ arra: mikor fejlesztik a vasúton a távolsági járatokat, és "mire gondolt, amikor azt mondta, hogy az utazás élmény a vasúton".

Miért hagyják, hogy a jól képzett főleg fiatal szakemberek külföldre vándoroljanak?

Gúr Nándor az elvándorlásról szólva azt kérdezte: miért nem biztosítanak kellő forrást a szakképzésbe felvettek arányának növelésére, és arra, hogy olyan végzettséget szerezzenek az emberek, amivel helyt állhatnak a munkaerőpiacon.

A helikopterbeszerzés felgyorsítását vagy elszabotálását kapta feladatául a Miniszterelnökség?

Demeter Márta a honvédség helikopter-beszerzésére kérdezett rá, firtatva, miért tartozik a kérdés a Miniszterelnökséghez.

Mikorra várható az érezhető bürokrácia csökkentése?

Horváth Imre a bürokráciacsökkentést kérte számon a kormányon, kifogásolva, hogy nem lett egyszerűbb az adóbevallás, az ügyintézés.

Miért nem tettek semmit a szabályozás megváltoztatására

Bárándy Gergely a Nemzeti Választási Irodánál történteket idézte fel és azt mondta, ez példátlan a magyar demokrácia történetében. Felhívta a figyelmet, hogy az igazságügyminiszternek a demokrácia őrének kell lennie, de nem az, és a tárcánál még "sunnyognak" is. Fél éve tudják, hogy probléma van a szabályozással, miért nem tettek semmit? - kérdezte, és az ügy feltárását, az elkövetők megbüntetését követelte.

Offshore cégek "kaszálnak" a letelepedési kötvénnyel

Gúr Nándor szerint offshore hátterű cégek "kaszálnak" a letelepedési kötvénnyel és a vásárlók sem járnak rosszul, mert öt év után adófizetői forintokból visszakapják pénzüket. Szerinte ennek az a filozófiája, hogy a haveroknak mindent, a többi embernek semmit. Arról érdeklődött, hogy ki ellenőrzi a cégeket és miként.