Kampánycélokból próbálják a pedagógusokat megvezetni

A pedagógusbér-emelés csupán a Fidesz-kormány kampány- és marketingcéljait szolgálja - közölte Török Zsolt, a szocialista párt szóvivője hétfőn az MTI-vel.

A politikus Hoppál Péter Fidesz-szóvivő hétfői kijelentésére reagált.

Török Zsolt úgy vélekedett: megállapítható, hogy kampánycélokból próbálják a köznevelésért felelős államtitkár által "korábban bohócnak és ostobának nevezett" pedagógusokat megvezetni. Ugyanis a pedagógusok egy részének egyáltalán nem emelkedik a fizetése, vagy még kevesebbet is keres majd, egy részük pedig csupán minimális emelést kap - mondta a szóvivő.

Hozzátette: ezzel szemben ha az MSZP kormányra kerül, egy igazságos többkulcsos adórendszer nyomán már az első évben jelentős nettó béremelést könyvelhet majd el a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók jelentős része. Török Zsolte emlékeztetett arra, hogy szocialista kormány vezetett be 50 százalékos béremelést a pedagógusok körében és Hiller István korábbi oktatási miniszter nevéhez fűződik az átfogó iskolafejlesztési program elindítása.