Belföld | évértékelés Orosháza
2012. november 29. 13:44

'Káosz, fejetlenség, elszegényedés...'

Évet értékelt az MSZP Orosházi Szervezete november 28-án a Művészetek Házában. A fórumnak két főtémája volt: Magyarország gazdasági helyzete és a politika.

A fórumot Varga Zoltán országgyűlési képviselő, az MSZP Békés megyei elnöke nyitotta meg. Beszédében a demokrácia deficitet fejtette ki elsőként. Elmondása szerint a Fidesz olyan törvényeket hoz/hozott, melyek a demokráciát sodorják veszélybe, többek közt megemlítette a regisztrációhoz kötött választást is, amit véleménye szerint az utolsó pillanatig módosít a parlamenti 2/3-os többség, a saját igényükhöz igazítva. Varga Zoltán kijelentette, hogy az MSZP mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy eltöröljék a regisztrációt. A képviselő a 2/3-ra hivatkozva kevés esélyt lát a változásra: „Az az érdekünk, hogy mindenkit meggyőzzünk, hogy éljen a választási jogával. Mindenkit! Politikai hovatartozástól függetlenül!” – hangzott el a fórumon.

Varga Zoltán Magyarország jelenlegi gazdaságáról is nyilatkozott. Elmondása szerint a mostani gazdaságpolitika nem vezet sehova: „A magyar gazdaság elszigetelődött a világ haladó országaitól. Orbán Viktort nem szívesen látják vendégül a gazdaságilag meghatározó országokban. Ez a gazdaságpolitika nem vezet sehova, ez meg fog látszani a szolgáltatóknál, a csekkeken, pedig azzal büszkélkedtek 2010-ben, hogy adócsökkentés lesz és most 25 adóval több van, mint két éve.” – fogalmazott a képviselő, aki hozzáfűzte, hogy a legnagyobb probléma az egykulcsos személyi jövedelemadó, ami a tehetősebbeknek kedvez.

A szociális ügyekkel kapcsolatban a közmunkát hozta fel elsőként Varga, aki elmondta, hogy a legfrissebb statisztikák alapján 70 ezer fővel nőtt a közfoglalkoztatás 2010 óta. Szerinte „ez a statisztikai javulás csak trükközés a számokkal.” Varga szerint jól hangzó dolog volt, hogy a Fidesz új munkahelyeket akart teremteni, de sok munkahely meg is szűnt, a beruházások leálltak: „A feldolgozó iparban is leépítések vannak. (pl. Gyulai Húskombinát). Magyarországgal szemben elveszett a bizalom. A tőke nem jön, nem hoznak több pénzt a külföldi bankok. A növekedés megállt, pedig a növekedésből lehetne munkahelyeket teremteni. Leálltak a beruházások is, melyek munkahely megtartók lehetnek.” – hangzott el a képviselőtől, aki beszéde végén az önkormányzatok általános helyzetére tért ki. Varga szerint az önkormányzatiság gyakorlatilag elveszett, már nincs tulajdona az önkormányzatoknak (iskolák, kórházak, járási rendszer).

Varga Zoltán radikális változtatást ígér 2014 után: „2014 után komoly feladatok várnak azokra a demokratikus erőkre, amelyek között remélem mi is ott leszünk. (…) Az MSZP kinyilvánítja, hogy szükség van az összefogásra.” – fejezte be előadását a képviselő.

„Káosz, fejetlenség, elszegényedés és Fidesz diktatúra” – így kezdte évértékelőjét Fetser János az orosházi MSZP frakcióvezetője. „Jogállamban szokatlan a visszamenőleges törvénykezés. A Fideszes 2/3 az ország 2/3-a ellen dolgozik. Elveszik a pénzt, megalázó közmunkát folytatnak” – nyilatkozott Fetser, aki szerint a Fidesz minden törvényhozása pártpolitikai érdekeket szolgál: „Ezt támasztja alá a választási törvény is. Az utolsó pillanatig a saját képére akarja módosítani. Neki az a jó, ha minél kevesebben mennek el szavazni. Szembesíteni akarjuk az embereket, hogy nincs adócsökkentés, nincs 1 millió új munkahely. A társadalom 2/3-a a helytelen gazdaságpolitika miatt szegényebb lett és a jövő évi kilátások sem jobbak.” – sorolta a frakcióvezető.


Fetser véleménye szerint van pénz, csak nem a fontos dolgokra. Példaként hozta fel a 2011-es Azori-szigeteken ülésező Fideszes képviselőket, a felcsúti futballpályát és amire nem jutott pénz: az egészségügyet (Orosházán megszűnt az aktívágyas szemészeti ellátás).

Az önkormányzati képviselő is beszélt a beruházásokról, szerinte nincsenek új beruházások, csak visszamondottak. Itt a fürdő korábban megnyert, de visszaadott pályázatára is gondol. „A Fideszes önkormányzat két célt szolgál: szennyvíz és a főtér projekt. Mindkettő szükséges, de nem ilyen formában. 3-4 területen kifejezetten rombolás folyik. Például egészségügy, oktatás és egyéb városműködtetési ügyek.” – nyilatkozta Fetser, aki hozzátette, hogy tudomása szerint az orosházi véradó állomást is meg fogják szűntetni január 1-től. „Az államosítás lényege, hogy rejtett módon tudják megszüntetni mások beleszólását.” – kérdésünkre erről bővebben is kifejtette véleményét a képviselő: „Társadalompolitikai agymosás, hogy a Fidesz saját képére moshassa a társadalmat. Például, Orosházán átadták az iskolákat az egyháznak, akik normatívát kapnak a működtetésre, az államosított iskolák pedig kevesebb pénzt kapnak.”

Közmunkaprogramról Fetser is beszélt. Felháborítónak tartja, hogy „47 ezer forintért télen, fagyban dolgoztatják éhbérért az embereket, Csizmadia Gergely pedig saját célokra is használhatja a céges autóját. Az emberek nagy részének már arra sincs pénzük, hogy a gimnazista gyermekét etetni, ruházni tudja. (…) Az önkormányzati adók állami kifizetését pedig az emberek adóiból fogja rendezni a Fidesz, ezt is a lakosságra hárítják, az adók minden szinten növekednek.”