Kell az euró!

Pár nap alatt sok száz támogató aláírás érkezett az euró bevezetését szorgalmazó petícióra, s eközben érdemi vita alakult ki a kezdeményezésemről. A vitában elhangzó gondolatok távol állnak egymástól (például Szent-Iványi István teljes egyetértése, Pogátsa Zoltán „felszínes álgeopolitikai érvekre” való hivatkozása vagy Vágó Gábor „délibábos” képe).

Éppen ezért szeretném részletesebben is megvilágítani az álláspontomat. Az euró bevezetésének és az eurózóna tagországaival való együttműködésünknek szükségessége immáron nem csupán gazdasági, hanem éles politikai érdek is. Nem „álgeopolitikai érvekről” van szó, hanem az európai közösség és Magyarország jövőjének húsbavágó kérdéseiről.

Magyarország a csatlakozási szerződés aláírásával kötelezettséget vállalt a közös európai valuta bevezetésére, vagyis a tagállami kormányoknak – így a magyarnak is –törekednie kell a kritériumok mielőbbi teljesítésére.

Ez nem jelenti azt, hogy hazánk teljesítő- és tűrőképességén túl is meg kell feszülni az euróért (a svédek is játékosan rendre kimaradnak), de igenis olyan gazdaságpolitikát kell folytatni, amely elősegíti, hogy az ország teljesítse az inflációra, a kamatra, az árfolyam-stabilitásra és a kormányzati pénzügyi pozíciókra (költségvetési hiány, államadósság) vonatkozó maastrichti kritériumokat. Ez szerepel a Fidesz hatályos európai programjában is. Tény, hogy az euró kiállta a gazdasági válság próbáját (még ha viharosan is), vagyis a közös valuta stabil pénznem. Arról pedig most nem érdemes vitatkozni, hogy ha a gazdasági válság annak idején az eurózónán belül ért volna minket, akkor más lenne-e a devizahitelesek helyzete, megelőzhető lett volna a forintválság, továbbá az európai közösség pénzügyi háttérintézményei is másként viszonyultak volna hozzánk. Arról is felesleges vitát nyitni, hogy „előbb európai bérek kellenek, nem pedig európai valuta”. A kettő ugyanis ebben a formában nem függ össze, az általam szorgalmazott mag-országi csatlakozás elsősorban Magyarország európai fősodorban tartását szolgálja, az európai szintű bérezés pedig egy olyan igazságosabb kormányzás hosszú távú eredménye lehet, amelyre Botka László kér felhatalmazást a választóktól.

Magyar euróra azért van szükségünk, mert új helyzet van. Nem pusztán arról van szó, hogy az eurócsoport döntései a kívül maradókat is érintik, és a mozgásterünket meghatározó döntéseknél jobb ott lenni az asztalnál. Az eurózóna tagországai most arra készülnek, hogy egy kétsebességes európai modell részeként zárványosítsák magukat, s hátrahagyjanak mindenkit, aki illiberális módon kekeckedik, nem tartja magát az európai értékekhez és szívesebben marad a kontroll nélküli periférián. Kevesebb pénz és kevesebb jog, de kevesebb kontroll is. Orbán Viktor pedig épp ez utóbbit akarja. Inkább feladja Magyarország európai jövőjét, fejlődését és biztonságát, csak azért, hogy ne szóljanak rá, ha éppen lopja a közvagyont és meggyalázza a demokratikus elveket.

Azért kell beszélnünk az euró mielőbbi bevezetéséről és a kétsebességes modellben választott szerepünkről, mert ez hosszú távon befolyásolja mindannyiunk, de gyermekeink és unokáink életét is. Ha lemaradunk, ha kimaradunk, akkor beláthatatlanul lecsúszunk.

A kétsebességes modell nem pusztán gazdaságpolitikai vagy közgazdasági kérdés, hanem politikai. Ennek mentén formálódik újra az európai közösség belső rendszere és határa, mi pedig, ha kimaradunk, elveszíthetjük támogatásainkat, még talán a szabad utazási, tanulási, munkavállalási lehetőségeinket is. Hogy a kérdés mennyire nem „álgeopolitikai érvelés”, azt jól mutatja Orbán tavaly februári nyilatkozata is, amelyben a következő évek „irgalmas vitájának” nevezte az euró bevezetésének ügyét, hozzátéve a politikai síkot is, természetesen a saját, illiberális megközelítéséből. Szerinte a vita arról fog szólni, hogy „Magyarország csatlakozni akar egy, a mostaninál mélyebb európai integrációhoz, egy »Európai Egyesült Államokhoz« és azon belül az euró-zónához, vagy pedig önálló gazdaság- és nemzetpolitikát kíván folytatni”. Orbán szavai mögött ott a lényeg, még ha hazugságba is csomagolta. A vita ugyanis arról szól, hogy akarunk-e a haladók társai lenni, vagy inkább a lemaradást, az autokrata posványt választjuk. Ha teszünk az euró bevezetéséért, ha világossá tesszük, hogy mielőbb az eurózóna tagjai akarunk lenni, akkor van esélyünk a fősodorban maradni. Ez a vita erről szól. Nem állítom, hogy jövő májusban a Botka-kormány első napjaiban máris euróért vesszük majd a kenyeret a boltban (hiszen ez nem is lehetséges), vagy hogy az eurócsoporthoz való csatlakozás automatikus jólétet hoz. De állítom, hogy a közös valutához való tartozás védőernyőt, garanciát jelent a fejlődésre, és hosszú távon esélyt ad az európai bérfelzárkóztatásra is. A kimaradás ezzel szemben csak lecsúszást jelenthet.

„A forint nevű házból akkor érdemes elköltözni, ha biztonságosabb fedelet találunk” – fogalmazott tavaly Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. Mint jeleztem korábban, az euro stabil valuta. Az Európai Bizottság és az Európai Központi Bank konvergencia-jelentése szerint Magyarország a fontosabb kritériumokból csak az árfolyamra vonatkozó feltételt nem teljesíti, vagyis leegyszerűsítve: az eurócsatlakozás előszobájába való belépés tulajdonképpen politikai döntés kérdése. És, hogy miért fontos ez? A látványosan formálódó francia-német (Macron-Merkel) tengely rövid időn belül jelentősen át fogja alakítani az Európai Uniót. Emlékezetes, hogy Emmanuel Macron – még gazdasági miniszterként – néhány éve közös cikket jegyzett német kollégájával, Sigmar Gabriellel. Az írás azt sürgette, hogy az eurózóna tagállamainak legyen közös költségvetése, az adókat és a segélyeket hangolják össze, a zónának legyen saját parlamentje és lényegében saját elnöke is. Azóta az eurózóna szorosabbra fűzése nagyobb sebességre kapcsolt, Angela Merkel legutóbb már azt a korábban ördögtől valónak tartott lehetőséget is elfogadhatónak minősítette, hogy bizonyos feltételek teljesülése esetén legyen közös pénzügyminisztere és költségvetése is az euróval fizető tagországoknak. A magnak, a belső uniónak. Amelyhez még a szlovák miniszterelnök Robert Fico is csatlakozni akar, az eurót használó szomszédunk ugyanis bejelentette: ebből a szorosabb együttműködésből nem akarnak és nem fognak kimaradni. A cseh kormányfő, Sobotka is jelezte, hogy a következő kabinetnek muszáj lesz döntenie arról, hogy Csehország bevezesse-e az eurót, mert szerinte, ha kimaradnak a zónából, akkor a többsebességes Európa lassú sávjába kerülnek, amivel a csehek rosszul járnak. (Ennyit a V4-ek Orbán által mutatott EU-ellenes egységéről.) Néhány napja a bolgár pénzügyminiszter jelezte, hogy csatlakozni akarnak az euró bevezetésének előkészítését jelentő ERM-II rendszerhez, mert nem akarnak elmaradni a mag-országoktól. És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy a német-francia tengely mentén Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök is nemrég nyilvánosan kiállt az eurózóna gazdaságpolitikájának egységesítése, vagyis a kétsebességes európai modell megerősítése mellett.

Vagyis a világ és benne Európa épp elrobog mellettünk, miközben a magyar kormánytól csak plakátszabadságharcra futja.

A Fidesz programjában az euró bevezetésének szükségességét többek között azzal indokolta, hogy az a „nemzeti önbecsülés szempontjából is fontos cél”. Ehhez képest most a nemzeti szuverenitásunk feladásával érvelnek ellene. Agyrém. A helyzet leegyszerűsítve ez: ha Európában akarunk maradni, akkor az eurót kell választanunk. Mielőbb. És nem hiszem, hogy van európai demokrata, aki ezzel nem ért egyet.

Ujhelyi István
 

 

Kapcsolódó párttagok