mszp.hu | meggy
2016. július 07. 16:43

Ki a felelős a kialakult meggyhelyzetért?

Több éve sajtótájékoztatót kell tartani júliusban, mert az érdekképviseletek nem tesznek semmit a meggytermelők érdekében – fogalmazott szerdán Halmi József, megyei alelnök.
Bár magas meggyárat prognosztizáltak, újabb természeti katasztrófa, a jég is elverte a termést a Beregben, és hiába lett kevesebb a termés, mégis eladhatatlan a gyümölcs sok termelő részéről.
 
170 forintról indult a meggy, mára pedig a termelők el vannak keseredve, mert a ráfordított költséget sem tudják kitermelni. Sok a munkanélküli a megyében, akiknek a meggy és az alma a jövedelemkiegészítést jelentene. Felelős a kialakult helyzetért egyértelműen az Agrárkamara – hangsúlyozta Halmi József. Azért felelős az Agrárkamara elnöke - folytatta -, mert évekkel ezelőtt a termelők javáért útlezárást is véghezvitt MAGOSZ elnökként, mára pedig, már nem képviseli azokat, akikért tennie kellene. 
 
Hol van Jakab István, Budai Gyula és egyéb volt MAGOSZ-os urak, akik mára már láthatóan politikai állásért védték akkor a termelők érdekét  – mondta a politikus.
 
Felháborító, ahogy a vidéket és a gazdákat kezeli a kormány. Nem ebből gazdagoknak meg az emberek, ebből próbálnak megélni az emberek  – nyomatékosította. Már Facebookon is hirdetnek több mázsa meggyet a gazdák elkeseredettségükben. Félő, hogy a tétlenség miatt, több mázsa meggy marad újra a fákon.
 
„Szeretnének a gazdák is enni!”- szólította fel Halmi József az urizáló politikusokat, hogy tegyenek végre valamit. Hatodik éve kormányoznak, dolgozzanak már végre, - folytatta – hiszen, Magyarországnak sem agrárpolitikája, sem felelős szakemberei nincsenek a mezőgazdaság területén.
 

Kapcsolódó párttagok