mszp.hu | Belföld | önkormányzat 2014 Oroszlány
2014. augusztus 23. 12:11

Kibővült az összefogás

2014. augusztus 22-én Oroszlányban kibővült az összefogás. Korábban a Magyar Szocialista Párt Oroszlányi Szervezete és a Demokratikus Koalíció Oroszlányi Csoportja megállapodott arról, hogy közösen indulnak az Oroszlányi önkormányzati választásokon. Az Együtt - A Korszakváltók Pártja ehhez a megállapodáshoz csatlakozott annak érdekében, hogy Oroszlányban leváltsák a jobboldali városvezetést.

Cseke Gyula, az Együtt Komárom-Esztergom megyei vezetője üdvözölte a két másik szervezet megállapodását. Elmondta, hogy a sikeres választások feltétele az összefogás, ennek most eleget tettek. Szervezetük elfogadja a korábbi megállapdást szerint megválasztott polgármester- és képviselőjelölteket. Arra kérte az Együtt választóit Oroszlányban, hogy októberben szavazzanak az oroszlányi összefogás jelöltjeire!

Hermann Istvánné, a Demokratikus Koalíció Oroszlányi Csoportjának vezetője, aki egyéni jelölt a 3. választókörzetben, elmondta, hogy üdvözli az Együtt csatlakozását a korábban megkötött szövetséghez. Most már minden adott ahhoz, hogy október 12-e után Oroszlányt ismét növekedési pályára állítsuk.

Székely Antal, az MSZP helyi vezetője szerint, a Fidesz elvette az oroszlányiaktól Oroszlányt. Az iskolák, a rendelőintézet, amelyekbe korábban milliárdokat fektetett be a városvezetés, ma már nem képezi a város, az oroszlányiak tulajdonát. Ennek a megállapodásnak az aláírásával megalapoztuk egy gyarapodó Oroszlány jövőképét - mondta.

A szövetség a kompenzációs listát később hozza nyilvánosságra.