Belföld
2012. december 13. 10:01

Kilátástalan az oktatás helyzete a mai Magyarországon

A szakadó hó és a nehezen járható utak ellenére is telt ház fogadta Nyírbátorban Hiller István országgyűlési képviselőt, a parlament oktatási bizottságának tagját és Dr. Szüdi János, jogászt, volt oktatási államtitkárt.

 

A fórum sajátos hangulatát az adta, hogy nemcsak pedagógusok voltak kíváncsiak a meghívott szakemberek előadásaira, hanem önkormányzati vezetők, képviselők is, sőt sokan gyermekeik jövőjéért aggódva érkeztek a rendezvényre.

Dr. Veres János, országgyűlési képviselő, házigazdaként megnyitójában elmondta, hogy az oktatási ágazat teljesen bizonytalan helyzete nem a törvényalkotók nehézsége, hanem mindazoké, a munkavállalóké, és diákoké, akiknek az iskolák fontos szerepet játszanak a mindennapjaikban. Egyelőre még csak a pedagógusok, intézményvezetők, önkormányzatok érzik, hogy nem tudják, mi lesz velük januártól, de a bevezetés után a szülők és gyermekek érdekei is sérülhetnek.



Hiller István elsősorban az új köznevelési törvény szemléletéről beszélt. Rámutatott, hogy a legfontosabb mondat maradt ki belőle, az, hogy az oktatás-nevelési rendszer kiemelt szereplője a gyermek. Szerinte ez kifejezi a kormány szándékait, mert a törvényalkotók a középpontba a hatalmat gyakorlók érdekeit állították. Az iskolák államosítása eszköz arra, hogy az ágazatból közel 150 milliárdot kivonjanak, ami iskolák összevonásával, és közel 30.000 pedagógus elbocsátásával jár majd. A beígért életpálya modell megvalósítása pedig csúszik. Példákkal igazolta azokat a helyzeteket, amelyek a működés napi gyakorlatát teszik hol lehetetlenné, hol szinte már komikussá.

Kitért az önkormányzatok szerepvállalására is. Arra figyelmeztetett, hogy ha az iskolák működtetését is átadják az új fenntartó Klebelsberg Kunó intézménynek, akkor többe fog kerülni a feladat ellátása a helyieknek, mert többet kell majd befizetniük az államnak. Kérte az ott megjelent települési képviselőket is, hogy a helyi döntések meghozatala előtt minden szempontot vegyenek figyelembe, hiszen a felelősségük a szülők és a diákok felé továbbra is megmarad.

Hiller István külön kitért a felsőoktatás helyzetére is, ami aggasztóan felemészti a jövőt. Az ország utolsó tartalékának felélését jelenti a felsőoktatás felszámolása, - mondta, ahol már csak 10.400 fő vehet majd részt államilag finanszírozott képzésben. A többieket pedig behajtják a diákhitel csapdájába, vagy lehetetlenné válik a továbbtanulásuk, hiszen a tandíjak a diploma megszerzéséig 400.000 forinttól 12 millióig is terjedhetnek. Miközben a felsőoktatásról beszélt, a jelenlévők folyamatosan tájékoztatást kaptak a budapesti és a nyíregyházi demonstrációkról.

Dr. Südi János, volt oktatási államtitkár az új Köznevelési törvényt elemezve válaszolt a korábban elküldött kérdésekre, és arra kérte a jelenlevő pedagógusokat, hogy minél többen csatlakozzanak a szakszervezetekhez, de legalábbis a honlapjukon kísérjék figyelemmel mindazokat a lehetőségeket, amelyek védelmet jelenthetnek számukra akár szakmai munkájukban, akár munkavállalóként.

A hozzászólások sajátos jellegűek voltak, mert elsősorban tanácsot kértek az oktatási szakemberektől a napi munkájukhoz, amiből jól látszott az ágazatban dolgozók teljes bizonytalansága.