Kinél van a Quaestor pénze?

Az MSZP frakcióvezető-helyettese szerint két évvel a Quaestor-ügy kirobbanása után még mindig nem lehet tudni, hol, kinél vannak a pénzügyi vállalkozás milliárdjai.
Szakács László csütörtökön a Magyar Nemzeti Bank budapesti székháza előtt tartott sajtótájékoztatón emlékeztetett arra, hogy a két éve "összedőlt" Quaestor 220 milliárd forintnyi kárt és 32 ezer károsultat hagyott maga mögött.
    
Hozzátette: a károsultak csak a töredékét kapták vissza a pénzüknek.
    
A politikus szerint azóta annyi történt, hogy "van egy szerencsétlenkedő büntetőeljárás", amelyben vádat is alig tudtak emelni, most pedig szakértőket zártak ki.
    
Szakács László elmondta, polgári pert indítottak a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ellen és a bíróság szerint ki kell vizsgálni, hibázott-e a jegybank, amikor nem vigyázott a quaestorosok pénzére. Az eljárásban ki kell derülnie: az MNB "csak" vétkesen mulaszt-e az ügyben, vagy cinkos, tevékenyen részt vesz abban, hogy a Quaestor vagyonát eltüntetik.
    
Kálmán-Pikó István Quaestor-károsult elmondta, fel akarják hívni a figyelmet arra, a kárrendezés a mai napig nem zárult le. Olyan törvény született, amely 12 ezer embernek semmit nem juttatott, miközben van Quaestor-vagyon, amiből a részleges kárrendezést meg lehetett volna oldani - magyarázta, jelezve: a törvényt megtámadják Strasbourgban.
    
Egy másik károsult, Olajos Mihály közölte, azt ígérték, kilencven nap alatt rendezik a kárt, de most már 700 napja várnak a károsultak a pénzükre.
    
A sajtótájékoztató közben mintegy hatvan károsult tüntetett molinókat tartva a jegybank bejárata előtt, közben a többi között azt skandálták: Igazságot! Vissza a pénzt! Börtönbe Matolcsyt!.
 

Kapcsolódó párttagok