Király György közleménye

A mai napon az MSZP elnökének kérésére tájékoztattam őt és munkatársait a bajai választási csalásokkal összefüggésben nyilvánosságra került videofelvétel kapcsán a személyemet érintő információkról, vádakról.

Újból megerősítettem azt, amit a rendőrségi tanúvallomásomban is elmondtam: a felvétel elkészítéséhez nincs semmi közöm, annak elkészítésében sem megrendelőként, sem más módon nem működtem közre. Ezúton megerősítem azt is, hogy a videofelvétel elkészítéséhez a Magyar Szocialista Pártnak sincs semmi köze.

A felvételt nekem október 16-án délután megmutatták. A videót rendkívül gyanúsnak találtam és úgy ítéltem meg, hogy amennyiben igazak az abban elhangzottak, azok bűncselekmény gyanúját vethetik fel.

A felvétel eredetiségéről azonban sem módon, sem tisztem nem volt meggyőződni. A párt tagjaként ezért az MSZP országos központjában dolgozó, büntetőjogi tapasztalattal rendelkező munkatárshoz vittük a felvételt azzal a céllal, hogy megtegyük a szükséges jogi lépéseket, és mint arról megnyugvással értesültem, ez meg is történt. A felvétel megtekintésekor az azt bemutató személyen, az országos központ munkatársán és rajtam kívül senki más nem volt jelen.

Az ügyben az én szerepem ennyi. Ugyanakkor megdöbbenve tapasztalom és nehezen élem meg, hogy jogkövető magatartásom ellenére igaztalan politikai támadásoknak vagyok kitéve.

Király György,
az MSZP Sporttagozatának alelnöke