mszp.hu
2016. január 21. 13:36

Kovács Zsolt a városvezetésre tett terhelő vallomást

Miért hinnénk el Kriza Ákosnak, hogy nem tud semmiféle önkormányzati feketekasszáról, amikor állítólag azt sem tudta, hogy egykori főembere, Kovács Zsolt közös céget működtetett a nyíregyházi vállalkozó feleségével? Miért hinnénk el Kriza Ákosnak, hogy minden rendben zajlik a városházán, amikor az egyik legnagyobb hatalmú városházi dolgozó magánszemélyként céget alapít direkt azért, hogy cégtársával önkormányzati megbízatásokat vállalhassanak el jó pénzért? Miért hinnénk el bármit is annak a Kriza Ákosnak, aki az adófizetők pénzéből 74 feljelentéssel próbálta lejáratni az MSZP-s városvezetést, ám ebből a 74 feljelentésből egyetlen egy sem bizonyult megalapozottnak?

Amint az MSZP kiderítette, hogy Kovács Zsolt korábbi polgármesteri kabinetfőnök-helyettes és Lakatos Miklósné, a feketekasszáról beszélő vállalkozó felesége közös építőipari céget működtetett, Kovács rögtön előkerült, s magyarázkodásba kezdett az önkormányzat által pénzelt tévében – úgy, mintha egyenesen a súgógépről olvasná fel a saját mondanivalóját. Ködösítésre játszó szövegéből azt azért sikerült kihámozni, hogy bár a nyíregyházi vállalkozó vele is kereskedni akart a Pásztor Albertről szóló fotókkal, ő erre sem romaügyekkel foglalkozó hivatali emberként, sem lelkes fideszesként nem volt vevő: ehelyett inkább magánszemélyként egy közös építőipari céget hozott létre a vállalkozó feleségével, hogy így nyerjenek el önkormányzati megrendeléseket.

Kovács tehát egyenesen azt próbálta meg beadni a miskolciaknak, hogy hivatali munkájából adódóan magánszemélyként beszállt egy profitorientált vállalkozásba, mindezt természetesen a közjó érdekében. Ki hiszi ezt el? Miért nem lehetett például önkormányzati céget létrehozni erre a feladatra? Mert ott az önkormányzaté a profit?

Amit Kovács a tévében előadott, az nem Kovács botránya. Ez miskolci önkormányzati botrány. Azé az önkormányzaté, amelyet Kriza Ákos és a Fidesz vezet úgy, hogy ilyesmi egyáltalán megtörténhessen.

Kovács nem magára tett terhelő vallomást az interjúban, hanem a komplett fideszes városvezetésre.

Az MSZP miskolci szervezete