Közéleti Klub Sárisápon

Ezúttal Sárisáp adott otthont annak a fórumsorozatnak, amely hónapról-hónapra egy-egy szakterület mentén szerveződik. Winkfein Csaba, az MSZP országos elnökségének tagja házigazdaként köszöntötte Gőgös Zoltán országgyűlési képviselőt, korábbi agrár-államtitkárt, aki vidékfejlesztésről és agrárpolitikáról beszélt.

A képviselő előadásában kiemelte, hogy a vidéki élet sokkal jövedelmezőbb volt az 1980-as években, mint napjainkban. El kell ismerni, hogy az akkori agrár-érában számos olyan elem volt, amelyet könnyedén vagy egy az egyben át lehetett volna ültetni a piacgazdasági-viszonyokra. Kifejtette, hogy a jelenlegi kormányzatnak van mozgásköre a vidékfejlesztésben, de nem élnek vele.

Gőgös Zoltán megjegyezte, hogy az EU legnagyobb forrással bíró rendszere a közös agrárpolitika, ennek számos reformja történt már az elmúlt időszakokban, most is lesznek új elemek, amelyek bekerülnek a 2014-2020 időszakban. A hazai jelenlegi szabályozás néhány tekintetben nem megfelelő, mert szinte lehetetlen zöldmezős beruházásokra pályázati forrást nyerni, tekintve hogy az egyes ágazatok külön felelősségi területekhez kapcsolódnak. Vannak szakterületek, amelyeket az NFÜ, vannak olyanok, amelyek a Regionális Fejlesztési Ügynökség felügyel és vannak olyan területek, amelyek a Vidékfejlesztési Minisztérium hatáskörébe tartoznak.

A volt államtitkár elmondta azt, hogy a jelenlegi foglalkoztatás bővítési program ellentétes az agrármodernizációval. Azaz, minél fejlettebb egy szakág, annál kevesebb munkaerőt igényel. Így az innen kieső munkavállalók a szolgáltató-iparban találhatnának megélhetést. Ehhez azonban olyan gazdaságpolitikára lenne szükség, amely kedvez a szolgáltatói ágazat megerősödésének. Erre vonatkozóan vannak uniós- és kísérleti jelleggel magyar programok.

Bírálta a jelenlegi földtörvényt is. A magyar termőföld összterülete 5 millió hektár, amelyet az új földtörvénnyel 10 ezer tulajdonos kezébe adja az állam. Ez pedig azt fogja eredményezni, hogy a jelenlegi földárak legkevesebb 50 százalékkal fognak csökkeni. Tehát, ha egy gazda földeladásból szerette volna finanszírozni gyermeke taníttatását az egyre inkább nem fog neki sikerülni. Agrárbéke is csak azért van, mert az emberek félnek.

Gőgös Zoltán hangsúlyozta, hogy az országban tapasztalható szociális válság romba dönti a vidéki foglalkoztatás programot is.

Kiemelte azt is, hogy többször nem szabad teljesíthetetlen ígéreteket tenni senkinek sem, és csak azért nem kell kormányt váltani, hogy 4 millió ember továbbra is szegénységben maradjon. Erre kell megoldást találni.  Olyan elemeket kell behozni a gazdaságpolitikába, amelyek a vidéken élő embereket is segíti. Vidéken nincs távfűtés, sok helyen gáz sincs. Éppen ezért az itt élő embereket semmilyen formában nem segíti a kormány rezsicsökkentő akciója.

Az MSZP Agrár- és vidékfejlesztési programja – amely egyben vitaanyag is, letölthető az alábbi linkről:

http://mszp.hu/sites/default/files/mszp_agrar_es_videkfejlesztesi_program_vitairat_20121205.pdf