Közelíteni kell a magyarországi béreket az európaiakhoz

Az MSZP elnöke szerint ha a magyarországi bérek nem közelítenek az európai bérekhez, a fiatalok továbbra is el fognak menni külföldre. Tóbiás József erről a Táncsics Alapítvány "Hazaváró, Haza-váró" címmel megrendezett konferenciáján beszélt pénteken Budapesten.

A pártvezető hangsúlyozta: az elvándorlás problémáját nem aktuálpolitikai szinten kell kezelni, hanem hosszú távon kell gondolkodni róla, mert ha a jelenlegi folyamatok folytatódnak, 2024-re meg fog duplázódni a jelenlegi 580 ezerre tehető kivándorlók száma. Ha pedig ez bekövetkezik, az egészségügyben, az oktatásban, a műszaki és humán területeken nagyon komoly hiánnyal fog küzdeni az ország - vetítette előre.

Utalva a magyar-szerb határszakaszra tervezett kerítésre Tóbiás József azt mondta: nem a bezárkózás a megoldás, amit most Magyarország tesz, hanem az elvándorlás problémájának felismerése, okainak feltárása és a megoldáskeresés.

A pártelnök Európa jelenlegi legnagyobb kihívásának a migráció kezelését nevezte, majd hozzátette: Magyarországnak emellett van egy másik problémája is, ez pedig a kivándorlás.

Felidézte: a pénzügyi világválságot követően, 2011 után felgyorsult a kivándorlás. Megdöbbentőnek nevezte, hogy a Magyarországot elhagyók döntő többsége fiatal, minden 10 kivándorlóból 8-an 40 év alattiak, akik - mondta - a biztonság hiánya, illetve az anyagi és jogbiztonság, a kiszámíthatóság érdekében indulnak el.

Tóbiás József szerint miközben gyűlöletkampány zajlik, ami arról szól hogyan zárjuk le Magyarország déli határait, aközben sem a szellemi, sem a szakmai, politikai térben nincs szó a Magyarországról elvándorló tömegek kezeléséről.

Becslése alapján a kormány hatod annyit költ a fiatalokat hazaváró programra, mint a "gyűlöletkampányára", az pedig önmagában nem elég, hogy a kormány azt mondja: jöjjenek haza a fiatalok. Hangsúlyozta: Magyarországnak ki kell alakítania azt a hosszú távú stratégiát, hogyan akar a társadalom jólétéért küzdeni.

Európai állampolgárokként a fiatalok ismerjék meg a világot, tanuljanak meg más nyelveket, ismerkedjenek meg más kultúrákkal, de ennek a tudásának birtokában a magyar nemzetet gyarapítsák - folytatta a szocialista politikus. Ennek feltételeit szerinte nem jogszabályokkal, hanem közös nemzeti stratégiával lehet megteremteni, és akkor lesz sikeres Magyarország, ha azok, akik Európából figyelik az eseményeket, úgy fogják gondolni, hogy érdemes hazajönni.

A konferencián Ujhelyi István szocialista európai parlamenti képviselő azt mondta: nincs ma Magyarországon az elvándorlásnál nagyobb probléma és nem a kormány által felvetett nemzeti konzultációs témák az igazán fontos kérdések, hanem ez. Az MSZP kiemelten foglalkozik a témával: meg kívánja mutatni, hogy lehet olyan politikát csinálni, amely miatt nem akarja a magyar munkaerő elhagyni az országot, akik pedig már elmentek, egyszer majd hazatérnek - hangoztatta.

Bejelentette azt is, hogy érdekképviseleti mozgalmat indítanak, amely nem pusztán hazavárja a fiatalokat, hanem jogsegélyszolgálatot, tanácsadást, ingyenes online felületen folyamatos kapcsolattartást biztosít, és szükség esetén a helyi hatóságokkal való vitákban segítségnyújtást.

Hozzátette: érdekképviseleti csoportokat hoznak létre Berlinben, Brüsszelben és Londonban azoknak a magyaroknak, akik most úgy érzik, hogy senki sem foglalkozik velük.  

Andor László, az Európai Bizottság korábbi foglalkoztatáspolitikai biztosa előadásában többek közt arról beszélt, hogy az Európai Unió egyik legnagyobb vívmánya, hogy a szabad munkavállalás alapvető jog. Ezt védeni kell, ugyanakkor a legfontosabb erőforrást, a humán tőkét is védeni szükséges annak érdekében, hogy az abba való befektetés ne vesszen el - mondta.