Kudarc után költekezés

Kudarccal és hazugsággal kezdte 2013-at a Fidesz. Az alkotmánybíróság választási regisztrációval kapcsolatos döntése hatalmas vereség a kormány, és személyesen Orbán Viktor számára.

A választási szabályok minden más buktatójával továbbra is meg kell küzdenünk, de a választók adminisztratív távoltartása a voksolástól egyelőre meghiúsult. A demokratáknak el kell hinniük, hogy győztek! Az alkotmánybírósági döntés fokozza a Fidesz leváltásának esélyét.
 
A Fidesz szembesült azzal: az emberek nagyon is ott lesznek a választáson, hogy kifejezzék a véleményüket arról, ami az országban zajlik. A következő lépésben tehát a kormány megpróbálja megvásárolni a szavazatokat. Gyorsan bejelentették a második rezsicsökkentést. Aztán meg a nyugdíjasok rendkívüli kompenzációját. Az egyik gond, hogy minderre éppen a kormány katasztrofális gazdaságpolitikája miatt nincs pénz. A költségvetési tartalékba nem lehet belenyúlni, mert a Matolcsy-féle büdzsé csak fikció. A gigantikus tartalék teszi lehetővé, hogy az ország úgy-ahogy túlélje ezt az évet. Ebből a tartalékból nem lehet költeni, ami a kormány hibája. A másik gond, hogy a kormány, szokása szerint, hazudik. A rezsicsökkentés áthárításának megakadályozásáról papol, közben azonban 52 milliárddal kompenzálja a közműcégek veszteségeit, az emberek pénzéből. Vagyis, amit az embereknek, családoknak odaad, azt rögtön vissza is veszi tőlük.
 
A miniszterelnök az ország "újraiparosítását" harangozta be és 2012-t az elrugaszkodás évének nevezte. Ehhez képest a mögöttünk hagyott 12 hónapban a gazdaság recesszióba fordult, az ipari termelés pedig különösen nagyot esett. 2013-ban már annak is örülhetünk, ha lassul a zuhanás. Márpedig zsugorodó gazdaság mellett nem lesz több munkahely, nem jutnak több pénzhez az emberek. A vállalkozók nem kapnak hitelt, és eladni sem tudják termékeiket, szolgáltatásaikat. A helyzet pedig fokozódik, mivel közeleg az új jegybankelnök kinevezésének ideje. A forint beleremeg már abba is, hogy a kormány közeledik az MNB épületéhez. A Fidesz semmi máshoz nem ért, csakis a mások által felhalmozott pénzt tudja elkölteni saját ostoba céljaira. Bűnös felelőtlenséggel jár el a kormány, ha a devizatartalékot is beleönti gazdaságpolitikája szemetesébe.
 
A helyzetet tovább rontja az uniós források körüli zűrzavar. Mindenki tudja, hogy európai uniós pénzből valósul meg a fejlesztések 90-95 százaléka Magyarországon. És azt is egyre többen tudják, hogy a most futó fejlesztések hatalmas többségét a szocialista kormányok indították el. A Fidesz 2010-ben leállította a kifizetéseket, és a szisztéma átszervezését ígérte. Ez utóbbira azonban már képtelennek bizonyult. Az idő fogy, pénz az ablakban. Teljesen leáll az ország, ha ez így folytatódik.
 
Kudarc az is, amit a kormány a közoktatással művel. Az államosításért felelős Klebelsberg Központnak elnöke már hónapok óta van, a tankerületi vezetőket is sikerült kinevezni, hiszen a kormánynak a káderek elhelyezése a legfontosabb. Arról viszont fogalma sincs senkinek, milyen jogszabályok alapján kellene dönteniük az iskolaigazgatóknak napi ügyekben, ki a munkáltatójuk, eljutnak-e a bérek az év második felében is a pedagógusokhoz, vagy, hogy miből finanszírozzák majd a szakmai továbbképzéseket. Közben iskolák zárnak be, fideszes polgármesterek mutogatnak fideszes állami hivatalnokokra, és vissza, a felelősséget nem vállalja senki.
 
Ez az, aminek véget akarunk vetni. Az ellenzéki tárgyalások arról szólnak, hogy tisztességesen, racionálisan, az emberek számára átláthatóan, a felelősséget vállalva végezhesse munkáját a következő kormány. Az alkotmányos, a gazdasági és a társadalmi krízis egyszerre van jelen, ezeket egyidejűleg kell kezelni. Ezért készülünk egyszerre a választásra és a kormányzásra.