Belföld | e-útdíj trafikmutyi tolvajkormány
2013. július 02. 10:37

Lebukott a tolvajkormány

Végleg lebukott Orbán Viktor tolvajkormánya. A trafikmutyi első napján egy egész ország számára derült ki, a dohánykereskedelem újraosztása is csak a Fidesz maffiacsaládjainak pénzzel tömését szolgálja. Nem más, mint bűnszervezetben elkövetett országméretű lopás.  

A nemzeti dohányboltok kínos indulására több példát is láthattunk. Hiába a hatalmas haszonnal kecsegtető üzlet, az új "kereskedők" legtöbbje ki sem nyitott az első napon, aki mégis, az hozzá nem értésével mutatta be, soha életében nem volt köze a trafikozáshoz. Az első vevők a bosszankodás mellett most a gyakorlatban is tapasztalhatták nem profik vették át az üzletet, hanem a Fidesz által kijelölt barátok, rokonok, énekesek, vízilabdázók, orvosok és önkormányzati képviselők.

A trafikok elhelyezkedése is botrányosra sikeredett: bolt nyílt iskola, óvoda, gyógyszertár mellett, sőt, orvosi rendelő épületében is; van, ahol egyetlen házban kettő is lesz (férj és feleség külön üzemelteti majd), és van, ahol egy utcában tucatnyi nyílik egymás mellett.

Az ország egyik fele kínjában röhög, a másik fele pedig joggal bosszankodik. Elégedettek csak a fideszes haverok lehetnek. Az új dohánybárók, akik mostantól hátradőlve várhatják a busás hasznot.

Ezt hozta az Orbán-rezsim. Zűrzavar a trafikoknál, az e-útdíj bevezetésében, a tankönyvigénylésben vagy a pénztárgépátállásban. És végtére az egész államigazgatásban. Lopás és korrupció mindenütt.

Ezért is kell elzavarnunk a tolvajkormányt!

Török Zsolt
szóvivő