Legyen végre ténylegesen nemzeti ügy a honvédelem!

A kormány előszeretettel hangoztatja, hogy számára a honvédelem nemzeti ügy. Sajnos a tettek nem ezt mutatják. A tettek legtöbbször PR-intézkedések, és olyan hangzatos ígéretek, amiket valószínűleg már nem az Orbán-kormány fog megvalósítani!

A kormány kérkedik az önkéntes tartalékos rendszer felállításával, melynek alapjait a szocialista kormány teremtette meg. Az egyébként szükséges rendszert mutáns és torz formában állították fel azzal, hogy pár száz tényleges önkéntes belépőn felül a nyugdíjas státuszuktól megfosztott, így megalázott szolgálati nyugdíjasokat kényszerítették belépésre.

Kérkednek azzal, hogy a Honvédség költségvetése 2016-tól minden évben minimálisan emelkedhet. És addig? Azon felül, hogy máris elvontak egy teljes évi költségvetésnyi pénzt a honvédelemtől, 2016-ig reálértéken még tovább csökken a tárca büdzséje. A fejlesztésekre szükség van, bár továbbra sem magyarázza semmi a kormány ezzel kapcsolatos 3 éves tétlenségét, de hol a forrás hozzá? A kormány részéről komolytalan csupán a hadrendből kivont technikai eszközök esetleges értékesítésére alapozni a fejlesztéseket.

A kormány azzal is kérkedik, hogy a Honvédség állományából kilépni kényszerülők számára garanciát biztosít, hogy ezt követően a közszolgálatban helyezkedhessenek el. Mégis hol? Hiszen láthatjuk, hogy az elhibázott orbáni politika miatt óriási leépítések vannak a közszolgálatban is.

A kormány hagyjon fel a kérkedéssel, a PR-intézkedésekkel! Elvárjuk, hogy gondoskodjon arról, hogy katonáink méltó megbecsülésben részesüljenek, munkakörülményeik ténylegesen javuljanak!

A 2014-es kormányváltást követően mind a honvédelmi, mind a rendvédelmi állományban szolgált, igazságtalanul meghurcolt szolgálati nyugdíjasok nyugdíjas státuszát visszaállítjuk, a juttatásukat sújtó 16%-os levonást megszüntetjük és társadalmi szempontból méltányos új típusú szolgálati nyugdíjrendszert vezetünk be! Valódi önkéntességen alapuló tartalékos rendszert valósítunk meg! Azoknak, akik úgy döntenek, hogy egész életüket a haza szolgálatának szentelik, az ehhez méltó megbecsülést, és a valódi élethivatásszerűséget nyújtó katonai életút lehetőségét biztosítjuk!

Demeter Márta,
elnökségi tag