mesterhazyattila.hu
2012. január 22. 11:36

Lemossuk a gyalázatot!

Schmitt Pál feladata, hogy országunk elnökeként a legjobb arcunkat mutassa a világ felé. Ehelyett szégyent hoz mindannyiunkra.

Az elnök irományának - doktori dolgozatnak nem szívesen nevezném - ügye súlyosbodik. Ma már úgy gondolom, nem is az a legnagyobb baj, hogy Schmitt Pál húsz évvel ezelőtt hibázott. Ezzel nem azt kívánom állítani, hogy a doktori cím 1992-es megszerzésének módja rendben van. Egyre világosabban látszik, hogy Schmitt Pál egész egyszerűen nem teljesítette a kisdoktori cím megszerzésének akkor érvényes követelményeit. Ezt ő maga is elismerte, mikor elmondta, hogy 180 oldalt "törzsanyagként" átvett az addigra elhunyt bolgár professzor munkájából. Márpedig a copy-paste használata nem egyenlő a tudományos hivatkozással.

Ám, ahogy említettem, még csak nem is ez a legnagyobb baj. Hanem az, hogy elnök úr képtelen igazat mondani ebben az ügyben. Hallgat erről Orbán Viktor is: legutóbbi nyilvános szereplései egyikén sem merült fel a kérdés, vajon mi erről a miniszterelnök véleménye.

Egy hét alatt kiderült ugyanis, hogy másik 17 oldalt ollózott ki egy német szakirodalomból is - amelyben a kreatív elemet legfeljebb a hibás fordítások jelenthetik. Tudjuk már azt is, hogy az állítása szerint 30 oldalas önálló következtetések szakasz valójában egyetlen oldalból áll, s az sem a saját szellemi terméke. Elnök úr nyomatékkal hívta fel a figyelmet arra, védekezésképp, hogy 1992-ben kisdoktori és nem PhD fokozatot szerzett. Ehhez képest az Európai Parlament - amelynek hat éven át tagja volt - honlapján található angol nyelvű életrajzában PhD minősítés szerepel az inkriminált 1992-es dátummal. Emellett Georgiev professzor munkatársai és lánya egybehangzóan állítják, hogy nem tudnak Schmitt Pállal közös kutatási projektről, holott az első magyarázkodásokban még ez a verzió szerepelt.

Schmitt Pál minden szavát tények cáfolják.

Fontos felidézni, hogy a kormányszóvivő korábban kifejezésre juttatta: a kormány támogatja a köztársasági elnököt. Ez újbeszélről magyarra fordítva annyit tesz: a kabinet és a teljes kormányoldal osztozik abban a szégyenben, amit Schmitt Pál okozott. Schmitt Pálnak nem azért kellene lemondania, mert rajtakapták valamin. Elsősorban azért kellene távoznia, mert szégyent hoz egész Magyarországra.

Schmitt Pál nem a nemzet szimbóluma, hanem a Fidesz által okozott szégyen jelképe. Csak rajta múlik, hogy tesz-e végre egy becsületes lépést ebben az ügyben.

A szégyen növekedéséhez Orbán Viktor is hozzájárult azzal, hogy színpadnak használta az Európai Parlamentet. Olyan színpadnak, amelyen állva hazafelé játszott, kizárólag saját híveinek. A miniszterelnök persze politikus, nem vitatható el tőle, hogy legyenek politikai érdekei. Ám jelenlegi posztján és a jelenlegi helyzetben elsősorban azt kellene segítenie, hogy Magyarország biztonságosan és lehetőleg ne túl nagy áron finanszírozható legyen a jövőben. Orbán Viktor ismét nem tett ezért semmit. Megint kizárólag saját érdekeit találta fontosnak az ország és az emberek érdekével szemben.

Különösen figyelemre méltó, hogy mindeközben a kormány lefoglalja a március 15-i tüntetések szokásos és lehetséges ellenzéki helyszíneit. Hirtelen nagyon sok ünnepelnivalója akadt a Fidesznek. Mindennek hátterében egyrészt a kicsinyes és szégyenteljes hatalmi packázás áll. Nos, jobb, ha tőlem tudják meg a Fidesz vezetői: akármit csinálnak, március 15-én és azt követően sokan és sokszor fognak, fogunk tüntetni az ellen, amit Magyarországgal művelnek.

Másrészt pedig, mondjuk ki: a Fidesz fél. Fél attól, hogy az emberek legtöbbje átlát a szitán és elege van az Orbán-rendszerből. De nagyon. Hiába mozgosít több tízezer embert, az is csak arról árulkodik, hogy fél. A látszat csal: nem a kormánypártiak, hanem az elégedetlenek vannak ma többen Magyarországon.

A demokratikus ellenzék - amelynek megkerülhetetlen, erős és elkötelezett alkotórésze az MSZP - sosem fog randalírozni, gyújtogatni, épületeket ostromolni. Ez nem a mi stílusunk, ettől nem kell félni. Mi nem rombolni akarjuk a hazánkat, hanem építeni.

Ám azt bizton állíthatom, hogy az elégedetlenség hangos és határozott kimondásától jogosan tart a kormánypárt. Komolyan gondoljuk, hogy le kell mosni a Fidesz által okozott gyalázatot. Ezért fogunk demonstrálni a nemzeti ünnepen, ezért fogjuk leváltani a kormányt és ezért követeljük a méltatlanná vált államelnök távozását.

 

Mesterházy Attila írása