2012. április 05. 09:54

Lesz–e még a főiskolának jövője?

A Nyíregyházi Főiskola jövőjével kapcsolatban súlyos aggályok merültek fel, hiszen az ezzel foglalkozó helyettes államtitkár bejelentette, hogy a Nyíregyházi Főiskola a jelenlegi struktúrában nem folytathatja tevékenységét – mondta dr. Veres János, megyei elnök, és Csabai Lászlóné, alelnök tegnapi sajtótájékoztatóján.

Nyíregyházán a főiskolát annak idején azért hozták létre, hogy ezzel Szabolcs-Szatmár-Bereg megye felzárkózását elősegítsék, a felsőfokú képzettek arányát javítsák a megyében. Azért hozták létre, hogy ebben a megyében tudjanak a tehetséges diákok, fiatalok diplomát szerezni. Azért hozták létre, hogy ebben a megyében maradhassanak azok, akik diplomát szereztek. Azért hozták létre, hogy ennek a megyének is legyen önálló tudományos élete. Azért hozták létre, hogy Sz.-Sz.-B. megye is bizonyíthassa ország-világ előtt, hogy nem vagyunk sem kevésbé tehetségesek, sem rosszabbak, sem butábbak, mint az ország más területein.

Kifejezetten egy olyan szándék volt mögötte, ami több annál, mint egy intézmény valahol való elfogadtatása, működése, megindítása és biztosítása.

Az elmúlt tíz év két fontos tanulsággal szolgál. Az egyik, hogy a szétparcellázódó felsőoktatásból csinálni kellett egy integrációt a városban, ami megtörtént. A másik fontos tanulsága, hogy nagyon jelentős tárgyi eszköz fejlesztés zajlott le a Nyíregyházi Főiskola megerősítéseként. Ilyen módon jöhetett létre egy Campus, ami ma a helyszíne az oktatásnak, Az oktatási-tudományos feltételek biztosítottak lettek. A sokszor szidott elmúlt 8 év során 10 milliárdos nagyságrendű fejlesztés zajlott le a Nyíregyházi Főiskolán.

Ezek után azzal kell szembesülni, hogy az ezzel a témával foglalkozó legmagasabb állami beosztású hivatalnok azt mondja, hogy a Nyíregyházi Főiskolának a jövője így bizonytalan, a Nyíregyházi Főiskola jövője nem biztosított, ezért két út áll előtte.
Az egyik az, hogy integrálódjon be a Debreceni Egyetembe, a másik az, hogy maradjon önálló, de akkor évi 1 milliárdos kötelezettséget vállaljon magára a főiskola.

Mondja ezt a főhivatalnok úgy, hogy közben ő és társai döntésükkel lecsökkentették az államilag finanszírozott beiskolázási keretszámokat. A közgazdászképzést nullára, a kommunikáció képzést 10-re, és sorolhatnánk.

A korábbi időszak fejlődése úgy tűnik, valakiknek nem tetszik és megálljt akarnak parancsolni ennek a fejlődésnek.

Erre a helyzetre világost választ kell adni a megye kormánypárti politikusainak. Tegyék a megyei kormánypárti politikusok nyilvánossá, hogy mit gondolnak a főiskola kérdéséről.
Nem fogjuk hagyni, hogy a kormánypárti politikusok ne szólaljanak meg, mert ez egy politikai döntés, mindenkinek hallani akarjuk a szavát.

Ha nem foglalnak állást a kérdésben, azzal azt is mondják, hogy az ő kormányuk csak jól dönthet. Ezzel kimondják a szomorú leépülés útját is, a főiskola leépülésének az útját.  
Mi kiállunk a Nyíregyházi Főiskola önállósága mellett. Kiállunk az intézmény értékeinek a megőrzése mellett.

Csabai Lászlóné kiegészítve az elnök szavait, hozzátette:
Az elmúlt 4 évben a Fidesz képviselői állandóan azzal vádolták a korábbi városvezetést, hogy nem tud olyan helyzetet teremteni, hogy a város értelmiségét megtartsa.

Az elmúlt két évben viszont azt látjuk, hogy az a kórházi vezetés, aki más kórházakhoz képest szinte hiány nélkül tudta működtetni korábban a kórházat nem volt alkalmas.
Az akkori kórházi vezetők, több nyíregyházi szakember nagyon eredményesen működtet budapesti kórházat, vagy az ország más részén kórházat.  

A nyíregyházi önkormányzat apparátusába is behozták a pestieket, mert ők tudják a tutit.

Annak ellenére kényszerítenék a főiskolára a változást, hogy sem a Debreceni Egyetem vezetése, sem a Nyíregyházi Főiskola vezetése nem akarja ezt az integrációt. Úgy tűnik, hogy ultimátumszerű ez a dolog. A nyíregyházi értelmiség fog megint csökkenni, a nyíregyházi tudományos élet fog tovább sorvadni.