Magyar EP-képviselők Európa jövőjéről

Az új összetételű Európai Parlamentben (EP) központi kérdés lesz az integráció mélyítése irányában való továbbhaladás vagy a tagállamok mozgásterének bővítése - derült ki magyar európai parlamenti (EP-) képviselőknek az Európai Unió jövőjéről, fejlődési irányáról és az azt övező dilemmákról Brüsszelben adott nyilatkozataiból.

Ujhelyi István, a DK-val közös EP-delegációt alkotó MSZP politikusa fontosnak tartja az állampolgárok és az EU kapcsolatának erősítését. Úgy vélekedett, közvetlen kapcsolatot kell kiépíteni a települések és az uniós fejlesztési források között abban az értelemben, hogy a települési önkormányzatok illetékeseinek "meg kell ismerniük az EU logikáját".

Hozzátette: nem azt gondolják, hogy "le kell váltani" a központi kormányzatot a források elosztásában betöltött feladatáról, csupán azt, hogy az önkormányzatoknak közvetlenül kell tájékozódniuk, ismerniük például az Európai Parlament bizottságainak munkáját is ahhoz, hogy sikeresen pályázhassanak forrásokra.