mszp.hu | Belföld | demonstráció közutak
2016. február 20. 19:17

Mátrafüredi forgalomlassító demonstráció az utak állapota miatt

Mátrafüredi forgalomlassító demonstráció az utak állapota miatt
A Magyar Szocialista Párt közgyűlési képviselőjeként a településeken fogadóórákat tartva a lakosok egyik fő panaszként az utak rossz állapotát megjegyezve azt kérik, politikusként tegyek ez ellen.
Sajnos a baloldalnak 2010-óta nincs országgyűlési képviselője a választókörzetből, a jobboldali képviselők pedig nem tesznek a térség fejlődése érdekében, ezért élve demokratikus jogainkkal figyelemfelkeltésképp félpályás forgalomlassító autós demonstrációba kezdtünk Mátrafüred és Pálosvörösmart közötti útszakaszon a Demokratikus Koalícióval, mivel a megkeresés egy időben érkezett feléjük is.
 
Ebből is látszik, hogy a baloldal tart csak igazi konzultációt, segít, segíteni fog és segíteni is tud, amit már bizonyított!
 
Hamarosan a Heves Megyei Közútkezelőt személyesen fogom megkeresni, hiszen nem csak itt életveszélyesek az utak, hanem az egész megyében!
 
Hogyan jussanak el az emberek a munkahelyeikre? Hogyan intézzék hétköznapi dolgaikat. Hogyan várunk így turistákat a Mátrába? Csak károk keletkeznek a gépjárművekben, gyalogosan pedig bármikor baleset érheti a lakosságot.
 
Úgy gondolom, van pénz az utak karbantartására! Heves megye nem kapott stadiont, így annak az árát az utak állapotának javítására lehet költeni!
 
Orosz Bálint János
megyei közgyűlési képviselő