2012. október 02. 10:56

Megint az egészségügy lesz a vesztes?

Ahogy azt előre jeleztük, a 2013-as költségvetés már akkor megbukott, amikor a Fidesz beterjesztette. Varga Mihály szavaiból jól érthető, hogy a kormány megint onnan akar elvenni, ahová eddig is a legkevesebb pénzt adta. Sem a szociális, sem az egészségügyi ágazat nem bírja már el a további forráskivonásokat.

A kórházak havi működéséhez hiányzik 40-50 milliárd forint. Ez a forrás csak arra lenne elegendő, hogy az intézmények vegetáljanak. Egyszerűen a kórházak életbennmaradása a tét, hiszen mára a betegek gyógyulásának esélyei a minimumra csökkentek! A súlyos gondokkal küzdő intézmények tartozásukat folyamatosan görgetik, semmilyen pozitív változás nem történt az
államosítással. A GYEMSZI nem szerzett be új műszereket, a kórházak a legminimálisabb felújításokra sem kapnak pénzt, ugyanakkor kötelezik őket a jóval drágább vásárlásra a börtönöktől, szerződéseket köttetnek a Fidesz illetve Szócska Miklós közeli cégekkel.

A betegutak elképesztően hosszúak, a várólisták az égig érnek. Ma Magyarországon a betegjogok folyamatosan csorbulnak, ilyen esetetekről szinte naponta cikkeznek az újságok. Már a legelemibb laborvizsgálatokra heteket kell várni, nem beszélne a bonyolultabb diagnosztikáról. Cserébe az új beteg beutalási rend alapján teljes káosz uralkodik az országban, a betegeket és hozzátartozóikat elképesztő, több száz kilométeres utak megtételére kényszerítve.

Azt az 5-600 milliárd forintos költségvetési lyukat, amit Matolcsy-féle unortodox gazdaságpolitika okozott, ezúttal ne a szegényekkel, a rászorulókkal, a betegekkel és a tanulni vágyókkal fizettesse meg a Fidesz-kormány! Szócska Miklós az egészségügy valódi problémáival foglalkozzon ne pedig azzal, hogy ki, honnan rendelje a mosatást, vagy a WC-papírt, vagy castingolja immáron közel 2 éve a kórházigazgatókat!

A megoldást a költségvetés átrendezése, és az igazságos közteherviselés jelentené. Valódi megoldásra van szükség, nem pedig kozmetikázott számadatokra, hitegetetésre. Ma Magyarországon csak Szócska Miklós és a Fidesz nem látja, hogy az egészségügyi ágazatban azonnali, pozitív beavatkozás szükséges a totális leépülés elkerülése érdekében.

Kormányváltás előtt a Fidesz kiemelt ígérete volt az egészségügy rendbetétele, az elmúlt 2 évben ehhez képest az ágazat, az ellátás, a dolgozók helyzete és a betegek gyógyuláshoz való esélyei soha nem látott mélységbe zuhantak. Valódi, az egészségügyet értő és szerető vezetésre van szükség!

Havas Szófia,
a Fővárosi Közgyűlés Egészségügyi és szociális bizottságának alelnöke