mszp.hu
2017. május 16. 11:59

Megoldások az élelmiszerpazarlás ellen

A tegnapi nap során tárgyalta az élelmiszer-hulladékok csökkentésére irányuló jelentést az Európai Parlament. A becslések szerint évente 88 millió tonna élelmiszert dobnak ki az EU-ban, ami egy főre vetítve átlagosan 173 kg-ot tesz ki. Mindez a nyilvánvaló környezeti hatások (termelés, csomagolás, eljuttatás, hulladékkezelés stb.) mellett közel 143 milliárd eurós veszteséget is jelent évente.

Markáns élelmiszerhulladék csökkentés csak EU szinten képzelhető el, ehhez hasznos javaslatokat fogalmaz meg a jelentéstevő. Azonban van itt egy ellentmondás: Magyarországon elképesztő mértékben nőtt a szegények száma, de az egy főre vetített élelmiszer-hulladék aránya is magas. Az ellentmondásra egyszerű a válasz: a jövedelem-különbségek tudatos növelése révén (például az egykulcsos adó révén) hatalmas tömegek szakadnak le. Ezen rétegek számára a könnyen romló, tömegáruk érhetőek csak el. Mindemellett azonban mennyiségi értelemben a tehetősebb réteg sem mondható tudatos élelmiszer vásárlónak.

„Éppen ezért az általános hulladék-csökkentési célokkal egyetértve azt javasoltam, hogy az Európai Bizottság a tagállamokkal együttműködve a bérleszakadásokat is vegye számításba e kérdéskör vizsgálata során. A biztonságos állati takarmányozással, valamint az el nem fogyasztott éttermi élelmiszerek közétkeztetésre fordításával, adományozásával, vagy csökkentett áron való értékesítésével jelentősen visszafogható lenne a pazarlás” - húzta alá Szanyi Tibor, szocialista európai parlamenti képviselő.

Kapcsolódó párttagok