Megsemmisítő csapás a három csapásra

Az Alkotmánybíróság a három csapás néven ismertté vált törvénymódosítás lényegét helyezte hatályon kívül, mely szerint bizonyos esetekben a bírónak kötelező jelleggel, automatikusan tényleges életfogytig tartó szabadságvesztést kellett kiszabnia.

Helyes, ha szigorúan büntetik azokat, akik többedszerre követnek el személy elleni erőszakos bűncselekményeket. A visszaeső bűnözőknek hosszú időre börtönben a helyük. Ezért vezette be az MSZP az erőszakos többszörös visszaeső fogalmát és a rájuk vonatkozó szigorú szabályokat.

Ezt egészítette ki a Fidesz a hangzatos három csapás törvénnyel, és most éppen ezek a kiegészítések lettek alkotmányellenesek. Ezzel lényegét tekintve visszaállt a szocialista kormány által bevezetett szabályozás.

A törvény egy átgondolatlan kodifikációs fércmunka volt, amit a választások után közvetlenül, indulatból terjesztettek elő, s ami az igazságosság és a jogállami büntetőjog legalapvetőbb szempontjait sem vette figyelembe. Egy célja volt, a szimpátia demagóg eszközzel való megszerzése.

A bírói gyakorlat egyértelműen igazolja, hogy a Fidesz új Büntető törvénykönyve az elkövetőkre nézve legtöbbször kedvezőbb, enyhébb. A Fidesz a büntetőjogi területen is egy dologra képes: populista, "szigorú" jelszavakat kiabálni, és alkotmányellenes törvényeket hozni, ugyanakkor valójában enyhíteni a büntetőjog szigorán.

Bárándy Gergely,
az Országgyűlés Törvényalkotási bizottságának alelnöke